Címlap » Műsorok » Kontűr » Donát 160: „Vidéki jegyesek” – vegytiszta szórakozás

Donát 160: „Vidéki jegyesek” – vegytiszta szórakozás

Bohózattal indította új évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Georges Feydeau „Vidéki jegyesek” című vígjátéka félreértések sorozatára épít, ebből adódik a kalamajka, és ezeket a melléfogásokat köszöni meg tapssal a közönség. Az előadást Alexandru Dabija rendezte, aki köztudottan mestere a vígjátékoknak. A díszletet és a jelmezeket Dragoş Buhagiar tervezte, aki legutóbb a „Viktor, avagy a gyermekuralom” látványvilágát álmodta meg a kolozsvári színházban.

Három Loche-i személy – két férfi és egy nő – házastársszerzés szándékával Párizsba utazik. Véletlenül a munkaközvetítő irodába toppannak be, így nem feleséggel meg férjjel, hanem állással kínálják őket. Az érintettek persze nem jönnek rá, hogy alig fél óra alatt inassá vagy szobalánnyá lettek, szép ruhára, menyasszonyi csokorra semmi szükség. Hogy még bonyolultabb legyen az ügy, ott van Michette, az orvos szeretője, aki szintén házasságot követel szerelmétől és akit a többiek kötözni való bolondnak néznek.

Alexandru Dabija: Nekem Feydeau az, ami másnak Beckett

Az előadásban folyton változnak a helyszínek: a munkaközvetítő irodától a doktor otthonáig, illetve a szanatóriumig mindenütt megjárják magukat a szereplők, és a kezdeti komikus helyzetekre mindenütt újabbak és újabbak pakolódnak. A végén már magunkra is hideg vizet engednénk, mint a kórház állandó és időszakos lakóira. Feydeau bohózatában a vidéki magatartásformák csődöt mondanak a párizsi forgatagban. A kissé tudatlanul, de annál alázatosabban viselkedő Gevaudan testvérek egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy valaki nem veszi komolyan az élet nagy dolgait, mint például a házasságot vagy a hűséget.

Alexandru Dabija rendező ezúttal nem kívánt többet tenni, mint szórakoztatni a francia mester egyik, felénk kevésbé ismert darabjával. A „Vidéki jegyesek”-nek országos bemutatója volt Kolozsváron, a művet Horváth Andor fordította magyarra. Nem ez a legremekebb Feydeu-darab, de a műfaj alapvető követelményeinek mindenképpen megfelel. Miért éppen Feydeau-ra esett a választása? – erre a kérdésre válaszol Alexandru Dabija rendező.

Dragoş Buhagiar díszletében forgószínpadhoz hasonlóan cserélődnek a különböző terek, amelyeket maguk a szereplők működtetnek vagy számolnak fel. A füstös színű üvegen túl is zajlik a játék, például az állásközvetítőnek fizetendő négy frankot ott perkálják le hőseink. Az egész mechanizmus azt sugallja, hogy itt minduntalan ismétlődnek a dolgok, a félreértések sorozata is a végtelen felé tart. Ddabija ugyanezt húzza alá azzal a rendezői gesztussal, hogy a zárójelenetben a mankós Fogarasi Alpár ismét Seraphin elé járul állásért, ahogyan azt az előadás első percében tette. Díszletről és jelmezekről hallanak Dragoş Buhagiartól.

Videki_jegyesek_AlbertCsilla_BiroIstvanFoto

Albert Csilla próbál

A kolozsvári társulat láthatóan jól érzi magát komédiázás közben. A Feydeau-műben minden figura alaposan ki van dolgozva. Bogdán Zsolt orvosként energikus, mint egy Luis de Funes-utód. Varga Csilla Michette-ként minden férfit lenyűgöz bájaival. Már-már az „O sole Mio”-t is várjuk, mikor a szanatóriumbeli fürdőkádat gondolának használva Bogdán Zsolttal romantikus csónakázásra indulnak a nem létező vízen. Albert Csillát a férjkeresés útja izgatottá teszi ugyan, de nem annyira, hogy elfelejtse bájait előtérbe tolni – a szó szoros értelmében is. Dimény Áron hol nyuszikázik, hol önérzeteskedik, de igazából kenyérre lehet kenni. A szereplők többsége ugyanolyan naiv, mint a nyalókát szopogató, többnyire néma Leonie, azaz Kántor Melinda, akit a jóval határozottabb Rachel, Panek Kati irányítgat. A „Vidéki jegyesek” hősei könnyen átejthető, kinevethető, de szerethető figurák. A bohózat műfajáról, annak kihívásairól beszél Albert Csilla színművész, a férjet vadászó Gevaudan- lány.