Hallgasson minket a telefonján!
Töltse le a Román Rádió alkalmazását!
AppStore: | Google Play: |
A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy a Batizi úti felüljárónál már teljesen kiszivattyúzták a vizet, és hamarosan a forgalom is újraindulhat, hasonló a helyzet a Soarelui átjárónál.
A 16. KMN idején, a Sétatérben is igazi sétát közvetítettünk: a múzeumok sétányának egy szakaszát járta végig a műsorban Rácz Éva és Orbán Szabolcs.
Kisgyörgy Ilka a jazz irányából jutott el a magyar nótához.
Az ukrajnai háborúban először történt ilyen; tizenketten megsérültek.
A hazai napelemparkok termelési kapacitásának a növekedéséről Nagy-Bege Zoltán energiaszakértővel beszélgettünk.
Elmondjuk, mire kell figyelni.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasítják Ilie Bolojan erre vonatkozó kijelentését.
Vannak kutatók, akik a vulkáni gázokat és az ásványvizeket vizsgálják. Ionescu Artur is ilyen.
Érdemes lesz betérni a Mikes/Croitorilor utca 15-ös szám alá, a KJNT székháza mellett ugyanis mostantól ott működik a Kántor Lajos-emlékszoba is!
Honnan származik a tehetségkutató ötlete? Ezt is elmondta a Hangolóban a Szilágy megyei RMDSZ kulturális alelnöke, Tóth Ádám.
Alaszka és Washington után továbbra is több a kétely meg a hipotézis, mint a tény.
Új nyugdíjtörvényre és ezzel kapcsolatos vízióra van szükség, miközben a honi pénzügyi kultúránkra is ráférne némi pallérozás.
Már az 1830-as években figyelmeztettek orvosi körökben, hogy a lakosság mintegy 10 százalékát kitevő balkezesek nem deviáns, "gyógyítani való" kategória. Ennek dacára a közvélekedés és a pedagógia jó ideig így viszonyult hozzájuk.
Számtalanszor elsétálunk mellette, átkelünk a hídjain, de elgondolkodtunk-e valaha azon, hogy mennyire összeforrott a kincses városról alkotott képünk a Kis-Szamossal? Hogyan formálta a folyó Kolozsvár életét? Milyen előnyöket hozott a városnak, milyen emberi beavatkozások érték az idők során, és milyen ma a viszonyunk...
A kötetlen beszélgetés és élménybeszámolók mellett Veres Károly nyugalmazott mérnök, a vállalat beszerzési osztályának egykori vezetője vetítettképes előadást tartott az intézmény történetéről.
Színezékek az életünkben címmel tartottak két előadást a Kolozsvári Magyar Napokon
Aranka György saját költeményeinek értelmezése, valamit a levelezése kapcsán mutattak be köteteket a Kolozsvári Magyar Napokon.
A volt Melody szállodában László Miklós fotóművész munkáiból tekinthetők meg a legszebb, Kolozsvár értékeinek szentelt fotók.