Hány vásár egy város?

Két ország több városnának annál is több vására.

Sokkal több adventi-karácsonyi vásárt láttam idén, mint az elmúlt években. Hónapokkal ezelőtt kezdtem el azon gondolkodni, hogy szívesen megnézném a bécsi vásárt, mert azt hallottam, nagyon szép.

Nos, oda idén sem jutottam el, de egy fővárossal errébb, Budapesten már láttam az idei vásárt. Azaz vásárokat, mert egy nap alatt hármat is bejártunk. Mármint az elsőben, még napvilág, jártunk, kettőben csak topogtunk, mert alig lehetett lépni, annyian voltak sötétedés után. A három helyszínen viszont sok azonosságot fedezhet fel a figyelmes látogató. Ugyanazok a kézműves mesterek ugyanazokat a termékeket árulják mindhárom helyen, és ezekhez csatlakozik még helyenként más-más ajánlat ajándékokból vagy szuvenírekből. A cél viszont az elérhetőség: aki nem megy fel a Budai Várba, hogy a Halászbástya tetején nézze meg a kínálatot és a dunai panorámát, az gyorsan elmetrózhat a Vörösmarty-térre, ahol megkapja nagyjából ugyanazt, talán még étkekben is, mert a vásárhoz mindenütt jár a lacikonyha is. Legjobban azok járhatnak, akik a Szent István Bazilika előtti kínálatot választják. Nem csak azért, mert ott véltem látni más portékájú standokat, hanem azért is, mert a Bazilika falára illeszkedő fényfestés egyértelműen egyedi élmény, és a szabadtéri kiállításon régi karácsonyok képei is láthatók.

Tudom, ilyet itthon is lehet néha látni. Máris hazatérek mondandómmal.

Itthon idén elsőként a nagyszebeni, sokat dicsért vásárt volt alkalmam meglátogatni. A nagypiac és a szomszédos kispiac különbözőképpen rendezkedett be adventre. Mindkét helyen van karácsonyfa, és mindkettőn van vásár is. A nagyobbikban még irányító táblák is vannak, hogy mit merre találunk. Két kedvencem akadt: az egyik egy teaárus, aki magyarul válaszolt, mint kiderült, sepsiszentgyörgyi. A másik kedvencem pedig a kézzel festettt gömböket árusító hölgy, akinek termékeit eddig nem ismertem, mert Brassóból oda telepedik ilyenkor, nem jön Kolozsvárra.

Én viszont jöttem, és megnéztem az itteni vásárkínálatot is. Első alkalommal négy helyet ismertem meg. A főtéri csilivili vásár nem hozott újat a korábbi évekhez képest, bár nekem tetszettek az idei kicsi karácsonyfák a bódék között. Lézengő sétálók között voltak csörögét majszolók is. Az óriáskeréknél akkor nem állt akkora sor, mint a budapesti Deák térinél, és a a standokon ott vannak a kínai importáruk, amelyek nélkül a rossz nyelvek szerint nem lehetne kifizetni a helypénzt.

Ezzel szemben laza volt a hangulat, és helyenként családok vagy baráti társaságok ültek a Farkas utcában, a másik vásárban – a szervezők hívják így magukat. S innen vezetett az út a Nemzeti Színház mögé, a Hunyadi térre, ahol az azóta bezárt Opera Fair lett az én idei kedvencem az adventi vásárok közül. Nem volt sok árus, de voltak számomra új termékek is. Volt hely a gyerekeknek a játszótéren, és a Mikulás itt is leült időnként a nagy karosszékébe. A színpadon pedig minden este felléptek kórusok, hagyományos karácsonyi dalokkal.

Egészen pontos akkor vagyok, ha azt mondom: ez volt az eddigi kedvencem a vásárokból. Mert azóta megnyílt még egy Kolozsváron, és hétvégente is voltak s lesznek még adventi események, ahol ajándékötleteket lehet találni.

S közben szinte megfeledkeztem a szülővárosomról! Szatmárnémeti felújított központjában Széchényi István szobrát is bevilágítja a fényár, és gondolom, jót tesz a vásárnak, hogy az egykori korzón és zsidó korzón álló standok szomszédságában a park tele van fénnyel, insta-gyanús helyszínekkel, ahol fotózkodni néha sorban állnak a szülők és a gyerekek.

Nem tudom, ki mit szeret ilyenkor látni és hallani. Én bevallom, a kórusok által énekelt Mennyből az angyalra mindig elérzékenyülök, de legutóbb nagyon megörültem a Zámbó Jimmy karácsonyi dalainak is. Hogy azt melyik városban, melyik vásárban hallottam? Azt hiszem, ezt nem nehéz kitalálni.

Áldott adventi várakozást kívánok!