Élő Kolozsvári Rádió

Markó Bálint: korrekt a tandíj tervezett emelése

Nem sikerült megállapodniuk a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetőségének és a diákok képviselőinek a múlt pénteki megbeszélésen. Az egyetem csak az újonnan beiratkozók számára emelne tandíjat, a diákok szerint túl nagy terhet róna rájuk.

Markó Bálint: korrekt a tandíj tervezett emelése
Foto: BBTE

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 10, 17:37

Továbbra is függőben a tandíjemelés kérdése a BBTE keretében. Nem sikerült megállapodniuk a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem vezetőségének és a diákok képviselőinek a múlt pénteki megbeszélésen.

A találkozón az egyetemista szervezetek három fő kérdést vetettek fel: a tandíjemelésről szóló döntéshozatali folyamat újraindítását, az ösztöndíjalap növelését, valamint a január 23-án elfogadott követelések konkrét intézkedésekkel és határidőkkel történő megvalósítását. Az egyeztetés azonban egyelőre nem hozott áttörést. A hallgatók képviselői a közösségi médiában azt írták: sem a tandíjak, sem az ösztöndíjak kérdésében nem született konkrét megállapodás. Mint fogalmaztak, álláspontjuk változatlan: szerintük a tandíjak emelése túl nagy terhet róna a diákokra, miközben a jelenlegi ösztöndíjrendszer nem nyújt elegendő támogatást egy olyan időszakban, amikor sok hallgató már most is komoly anyagi nehézségekkel küzd.

A Kolozsvári Rádiónak nyilatkozva Markó Bálint rektorhelyettes rámutatott, hogy az egyetem jelenlegi pénzügyi kerete annyira rossz, hogy a szakok fenntarthatósága függ a tandíjemeléstől. Hozzátette, hogy az országban több felsőoktatási intézmény is ehhez a megoldáshoz folyamodott. Példaként említette a Bukaresti Egyetemet, ahol ősztől a jelenlegi évfolyamok tanulmányi díja is növekedni fog, szemben a BBTE-vel, amely csak az újonnan beiratkozó diákoknak emelné a képzési díjat. „Ez egy egészen korrekt megközelítés, mint látható, nem feltétlenül általános” – nyilatkozta Markó Bálint.

Riporter: Orbán Szabolcs

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Napirend csütörtök, 2026 július 232026 július 23, 09:44

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről

A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a...

Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről
Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 17:24

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését

Az Országos Kataszteri Hivatal informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt,...

Mindenképp el kellene halasztani az ingatlanok áfaemelését
Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 15:27

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten, erről döntött ma a Szenátusi- és a Képviselőházi Állandó Bizottság. A felsőház...

Rendkívüli parlamenti ülésszak lesz jövő héten
2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 13:32

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.

Körülbelül 300 lakásra volna még szükség ahhoz, hogy a pataréti családok végleg beköltözhessenek a városba a szeméttelepről. A...

2030-ig végleg felszámolnák a pataréti nyomornegyedet.
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 09:46

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?

Több mint egymillió lejre büntetett a fogyasztóvédelem Romániában egy hét alatt a tengerparton a nem megfelelő minőségű és rosszul...

Milyen ételekre figyeljünk nyaraláskor?
Napirend szerda, 2026 július 222026 július 22, 08:51

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron

Első alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Templomok éjszakáját július 25-én, szombaton este 8 és éjjel 2 óra között. A Daisler...

Templomok éjszakája lesz szombaton Kolozsváron
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 18:42

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re

Idén nyáron ötéves csúcsot döntött a felvételizők száma a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán, a mesterképzéseken pedig...

Ötéves csúcson a jelentkezés a BBTE-re
Napirend kedd, 2026 július 212026 július 21, 15:17

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket

Jelentős változás lépett életbe az Európai Unióban a textilipar fenntarthatóságáért. Július 19-től a nagyvállalatok már nem...

A nagyvállalatok már nem semmisíthetik meg az el nem adott ruhákat, lábbeliket