„A koalíció legnagyobb megvalósítása az, hogy még mindig működik”
Politikai elemző nyilatkozott rádiónknak a jelenlegi kormány koalíció idei munkájáról, valamint a jövőbeli kilátásokról.
Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 december 2, 15:30
Az elmúlt félévet nagyrészt a költségvetési deficit csökkentéséért folytatott küzdelem határozta meg, amelyet a helyi és központi adminisztrációból érkező ellenállás tovább nehezített – mondja Ilyés Gergely politológus. A szakember fontos eredménynek tartja, hogy a nemzetközi hitelezők bizalmát eddig sikerült fenntartani, noha a gazdasági megszorítások politikailag és intézményesen is komoly ellenállást váltanak ki.
A jövő évi költségvetés ugyanakkor továbbra sem körvonalazódik. Normál esetben már december előtt el kellett volna fogadni azt, ehelyett úgy tűnik, hogy az új évet költségvetés nélkül kezdjük majd el. Ennek ellenére az elemző úgy látja: ha a szükséges intézkedések megszületnek, a kitűzött deficitcsökkentés teljesíthető lesz.
Ilyés Gergellyel a bírák és ügyészek nyugdíjreformjáról is beszélgettünk, amelyért kedden vállal felelősséget a kormány a parlament előtt.
Riporter: Biró László Gergő