Élő Kolozsvári Rádió

Mennyivel drágulhat a benzin a közel-keleti konfliktus miatt?

Szakértők szerint egyelőre nehéz megbecsülni a végét, de a kutaknál máris látszott az áremelkedés.

Mennyivel drágulhat a benzin a közel-keleti konfliktus miatt?

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 március 2, 16:09

Globális gazdasági sokkot okozhat az iráni–amerikai–izraeli katonai konfliktus, nő az üzemanyag és a gáz ára, ami tövábbi drágulásokat, köztük élelmiszer árnövekedést gerjeszt. Románia sem kivétel, ma reggel pirosan kezdett a bukaresti tőzsde. Ázsiában hétfőn meredek eséssel indult a részvénypiac, de a főbb európai tőzsdék is jelentős csökkenéssel, többségük több mint 2 százalék eséssel kezdte a napot.

A közel-keleti konfliktus elmélyülése zavarokat okozhat nem csak a kőolaj-, hanem a földgázpiacokon is, ami a két energiahordozó drágulásához vezethet.

A világkereskedelem egyik fontos hajózási útvonalának, a Hormuzi-szorosnak a lezárása megbéníthatja a kőolaj- és a gázpiacokat, a globális kőolajkereskedelem 20 százalékát ugyanis itt mozgatják, ráadásiul a világ egyik legnagyobb cseppfolyósított földgáz-exportőre, Katar is ezen keresztül juttatja el az energiatermeléshez, ipari fűtéshez illetve közlekedési üzemanyagként használt cseppfolyósított földgázát a megrendelőkhöz.

Az Intelligens Energia Egyesület elnöke, Dumitru Chisăliță vasárnap arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában az üzemanyag ára meghaladhatja a literenkénti 9-10 lejt, ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára tartósan 90-100 dollár körül stabilizálódik. A szakértő szerint a feszültségek újraéledése a Hormuzi-szoros térségében azonnal megemelte a világpiaci árakat. A piacok ugyanis nem várják meg a tényleges olajkiesést: már a kockázat beárazása is drágulást okoz. Mikor a Hormuzi-szoros megremeg, a teljes világgazdasági ellátási lánc megremeg – magyarázta Dumitru Chisăliță. Szerinte a magasabb olajár nemcsak a benzinkutaknál lesz érezhető: drágul a szállítás, nőnek a vállalatok működési költségei, emelkedhetnek az élelmiszerárak, és újabb inflációs nyomás alakulhat ki.

Ezzel szemben Bogdan Ivan energiaügyi miniszter hétfőn arcátlan hazugságoknak’ nevezte azokat a ‘spekulációkat’, amelyek szerint a közel-keleti válság miatt a benzin vagy a gázolaj ára elérheti a literenkénti 10 lejt. A miniszter úgy vélte, hogy jelenleg egyetlen kereskedelmi vagy gazdasági érv sem indokolja az üzemanyagok ilyen mértékű drágulását. Szerinte a kőolaj világpiaci árának mintegy 10 százalékos emelkedése nem vezethet ‘rendkívül nagy’ dráguláshoz a kutaknál, mert ez a költség az üzemanyagok végső fogyasztói árának csak körülbelül 25 százalékát teszi ki.

A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy Romániának elegendő tartalékai vannak: sürgősségi helyzetben mintegy 90 napra elegendő készletek állnak rendelkezésre, és jelenleg a terminálokban, illetve a raktárakban is biztosított az ellátás.

Nagy-Bege Zoltán energiaügyi szakértő szintén úgy véli, hogy akár a 10 lejt is elérheti Romániában az üzemanyag liternkénti ára, és szerinte is elképzelhető, hogy a kormány újragondolja azt a tervét, miszerint meghosszabbítaná áprilistól kezdve még egy évig a háztartási fogyasztók esetében a gázársapkát, mivel Románia is nagymértékben importfüggő, és az emelkedő árak komoly terhet jelenthetnek a költségvetésre nézve.

Riporter: Forrai Szerénke

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Napirend hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Mi is megérezhetjük az erősödő El Ninot
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 17:36

Mi is megérezhetjük az erősödő El Ninot

Az El Nino időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, és hatásai 2027-ben is...

Mi is megérezhetjük az erősödő El Ninot
Hogyan szerzi meg egy iskola a közegészségügyi engedélyt?
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 15:27

Hogyan szerzi meg egy iskola a közegészségügyi engedélyt?

Indul a tanév, és minden szülő azt szeretné, ha a gyereke biztonságos körülmények között tanulhatna. Ez részben a közegészségügyi...

Hogyan szerzi meg egy iskola a közegészségügyi engedélyt?
Komoly bajok származhatnak a fogápolás elhanyagolásából
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 09:46

Komoly bajok származhatnak a fogápolás elhanyagolásából

Romániában az emberek egy része csak évente vagy annál ritkábban cserél fogkefét és alig egy-két tubus fogkrémet használ el egy év...

Komoly bajok származhatnak a fogápolás elhanyagolásából
Napirend péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 09:39

Újdonság jöhet a közlekedésben

Egyértelműbbé tennék a sofőrök számára a mentők, tűzoltók és rendőrségi egységek akadálytalan áthaladását biztosító...

Újdonság jöhet a közlekedésben
Napirend csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 13:44

Az Európai Tanács elnöke a drónincidensekről: Románia mellett állunk

Románia ambiciózus uniós költségvetést szeretne, jelentős összegekkel a kohéziós politika és a mezőgazdaság számára – jelentette ki...

Az Európai Tanács elnöke a drónincidensekről: Románia mellett állunk
Napirend csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 13:14

„Egyre veszélyesebb incidensek, egyre szélesebb mintázattal”

A lipcsei augusztusi drónincidens újabb eszkalációt jelent Európa számára. A támadáskísérletért a német hatóságok Oroszországot...

„Egyre veszélyesebb incidensek, egyre szélesebb mintázattal”
Napirend csütörtök, 2026 szeptember 32026 szeptember 3, 09:36

16 községnek utalnak pénzt a Kolozs megyei tartalékalapból

A Kolozs Megyei Tanács 5,5 millió lejt különített el a tartalékalapjából 16 Kolozs megyei község számára. Az összeget többek között...

16 községnek utalnak pénzt a Kolozs megyei tartalékalapból