Élő Kolozsvári Rádió

„Feltörekvő” drogpiac lettünk

A terjesztők véletlenszerűen kotyvasztják a különböző kémiai anyagokat, hogy a nyilvántartásban szereplő drogoktól eltérőt hozzanak létre - figyelmeztet a székelyudvarhelyi helyi rendőrség ideiglenesen kinevezett igazgatója.

„Feltörekvő” drogpiac lettünk

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 február 20, 15:27

Románia mára feltörekvő drogfogyasztói piaccá vált, amely szorosan kapcsolódik az európai terjesztői hálózatokhoz – derül ki a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség, a DIICOT tavalyi tevékenységi jelentéséből.

A dokumentum megállapítja, hogy a kábítószerek legális útvonalakon érkeznek Romániába, elsősorban a nemzetközi futárszolgálatokon keresztül. A DIICOT arra is felhívja a figyelmet, hogy drogterjesztő hálózatok szerkezete is átalakult. A hierarchikus bűnszervezetek mellett gyakoriak a helyi mikrohálózatok, amelyek főleg egyetemi központokban működnek.

Aggasztónak tartja a jelentés, hogy a tiltott szerek használata kezd egyre fiatalabb korban megjelenni. A középiskolás diákok is vásárolnak drogokat.

Komoly veszélyt rejt, hogy sem a forgalmazó sem a fogyasztó nem ismeri a tudatmódosítószerek összetevőit, ezért használatuk életveszélyes – figyelmeztet a székelyudvarhelyi helyi rendőrség ideiglenesen kinevezett igazgatója Katona Lóránt. A Kolozsvári Rádiónak nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a terjesztők véletlenszerűen kotyvasztják a különböző kémiai anyagokat, hogy a nyilvántartásban szereplő drogoktól eltérőt hozzanak létre, ezzel is „kijátszva a rendszert”.

Riporter: Orbán Szabolcs

Flamingók költöznek Romániába?
Napirend kedd, 2026 október 132026 október 13, 13:00

Flamingók költöznek Romániába?

Egyre több a flamingó a Techirghiol-tavon, a fekete-tengeri partvidék közelében található sós tónál. A szakértők szerint a...

Flamingók költöznek Romániába?
Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia
Napirend kedd, 2026 október 132026 október 13, 12:32

Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia

A természet és a korszerű technológia mezőgazdasági alkalmazásának lehetőségeinek bemutatására szerveznek konferenciát pénteken...

Alkalmazkodni az új ipari forradalomhoz – AgroDigit konferencia
Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 15:45

Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért

Október elsején már harmadik alkalommal indult útnak Németh Kincső Szicíliából, ezúttal is a Social Fiber Egyesületért. A Kolozsvári...

Kerékpáron Szicíliától Kolozsvárig a hátrányos helyzetű gyermekekért
Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 15:12

Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?

Az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggesztette az Oroszországgal szembeni szankciókat lehetővé téve, hogy az oroszok gázolajat...

Mi a célja Trumpnak az orosz olajmegállapodással?
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 13:05

Itt az influenzaszezon, itt az oltásszezon

Kezdődik az influenzaszezon, a családorvosok a védőoltások beadatására kérik a lakosságot. A Családorvosok Országos Társasága azt...

Itt az influenzaszezon, itt az oltásszezon
Napirend hétfő, 2026 október 122026 október 12, 11:31

Lefejezett bölény Beszterce-Naszód megyében: még sok a kérdés

Egy több mint 800 kilogrammos európai bölény fej nélküli tetemét találták meg múlt héten az Ilva völgyében, Beszterce-Naszód megyében....

Lefejezett bölény Beszterce-Naszód megyében: még sok a kérdés
Napirend péntek, 2026 október 92026 október 9, 16:02

Átláthatóbbak a visszaszolgáltatási kártérítések

Általában a kártérítettek fele fordul bírósághoz azután, hogy megkapja az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságtól a neki...

Átláthatóbbak a visszaszolgáltatási kártérítések
Napirend péntek, 2026 október 92026 október 9, 13:07

Mennyi esélye van a Niculescu-kormánynak?

A kormányalakításról tárgyalt Luca Niculescu a parlamenti pártokkal. A kijelölt miniszterelnök a PSD, a PNL és az RMDSZ delegációjával...

Mennyi esélye van a Niculescu-kormánynak?