Élő Kolozsvári Rádió

Bojkottálják az órákat a matematika-informatika karon, az egyetem megoldásokat keres

Bojkottot hirdettek a kolozsvári BBTE matematika-informatika karának diákjai, mivel tanóráik egy részét a város szélén található CREIC központba helyezték. Diákszervezetet és a rektorhelyettest is megkérdezük az ügyben, az állításaik több ponton ellentmondanak egymásnak.

Bojkottálják az órákat a matematika-informatika karon, az egyetem megoldásokat keres
Foto: A CREIC Facebook-oldala

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 október 6, 16:56

Bojkottot hirdettek a hallgatók a BBTE Matematika és Informatika Karán. Mától nem vesznek részt azokon a tanórákon, amelyeket a Kajántó irányában található CREIC-központban tartanak.

A diákok azért tiltakoznak, mert a helyszín túlságosan távol esik a belvárostól, ahol szintén vannak óráik. Azt kifogásolják, hogy tömegközlekedéssel az oda-vissza út akár 2-3 órát is igénybe vesz. Emiatt a hallgatók sokszor nem érnek oda időben a más helyszíneken tartott óráikra. Hozzáteszik: a környéken nincsenek boltok, az épületben időszakosan nincs víz vagy áram, a mellékhelyiségek zárjai pedig nem működnek megfelelően. Kiemelik: a liftek gyakran meghibásodnak, a tantermek nincsenek felszerelve – hiányoznak az asztalok, rossz a rálátás a táblára, gyenge a hangszigetelés.

A Kolozsvári Diákbizottság közleményében megjegyzi: az épület egy olyan dombon áll, amely földcsuszamlásveszélyes, és rendszeresen megerősítést igényel. A mozgáskorlátozott személyek számára gyakorlatilag lehetetlen a bejutás. A diákok azt is kifogásolják, hogy a költözésről szóló döntést nem egyeztették a hallgatókkal. Szerüntük csupán egy belső jelentésben szerepelt, elnagyolt formában.

A kifogásolt körülményekről az egyetemtől független Kolozsvári Diákbizottság egyik alapítója nyilatkozott rádiónknak.

A Diákbizottság arra is kitér közleményében, hogy vannak olyan hallgatók is, akik a rossz körülmények miatt úgy döntöttek, nem folytatják a mesterképzést vagy az alapképzést a karon.

A Matematika és Informatika Kar diákjai azt kérik, hogy azonnal szüntessék meg az oktatást a CREIC épületében, biztosítsanak tantermeket a belvárosban, legfeljebb 30 percnyi távolságra a bentlakásoktól. Azt is követelik, hogy amíg nem születik valódi megoldás, az órákat online tartsák meg.

A Kolozs Megyei Közszállítási Vállalat pénteken jelentette be, hogy sűrűbb járatokat indítanak a CREIC irányába.

A diákok kéréseiről és a kifogásolt körülményekről a BBTE rektorhelyettesét, Markó Bálintot kérdeztük, aki cáfolta a diákbizottság néhány állítását, a felvetések egy részét viszont jogosnak tartotta, és azt mondta: az egyetem megoldásokat is keres.

Riporter: Birtalan Albert.

Etichete:
Ma van a román kultúra napja
Napirend csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 13:01

Ma van a román kultúra napja

Ma van a román kultúra napja, amelyet minden évben Mihai Eminescu költő születésnapján tartanak. A kulturális szféra azonban jelentős...

Ma van a román kultúra napja
Iránon a világ szeme
Napirend szerda, 2026 január 142026 január 14, 15:17

Iránon a világ szeme

Az iráni tüntetéseknek már csaknem 2600 áldozata van – erősítette meg ma az Egyesült Államokban működő HRANA emberjogi szervezet...

Iránon a világ szeme
Tüntetni készülnek az egyetemisták
Napirend szerda, 2026 január 142026 január 14, 15:12

Tüntetni készülnek az egyetemisták

Tüntetést terveznek a kolozsvári egyetemisták csütörtök késő délután a Babeș–Bolyai Tudományegyetem épülete előtt. A megmozdulást...

Tüntetni készülnek az egyetemisták
A Gyermekek Éve 2026 az EREK-ben
Napirend kedd, 2026 január 132026 január 13, 15:58

A Gyermekek Éve 2026 az EREK-ben

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a Gyermekek Évének nyilvánítja. A tematikus év üzenete az, hogy a gyermek „érték,...

A Gyermekek Éve 2026 az EREK-ben
Napirend kedd, 2026 január 132026 január 13, 13:31

Ünnepi istentisztelet a vallásszabadság napján

A vallásszabadság napját ünnepelte ma a Magyar Unitárius Egyház. 1568. január 13-án a tordai országgyűlés foglalta törvénybe a...

Ünnepi istentisztelet a vallásszabadság napján
Napirend kedd, 2026 január 132026 január 13, 13:15

Túlterheltek a hegyimentők

Maximálisan le van terhelve a hegyimentő szolgálat – nyilatkozta a Kolozsvári Rádiónak a Salvamont alelnöke, Kovács Zoltán Róbert....

Túlterheltek a hegyimentők
Napirend hétfő, 2026 január 122026 január 12, 16:39

Kik léptek „az Oscar előszobájába”?

Lezárult az idei, a 83. Golden Globe-díjátadó, amelyen az akcióvígjáték Egyik csata a másik után című film nemcsak a legjobb vígjáték...

Kik léptek „az Oscar előszobájába”?
Napirend hétfő, 2026 január 122026 január 12, 15:35

Mától lehet befizetni a helyi adókat Kolozsváron

„Alacsony volt a beszedési arány és nem igazították az értékeket az inflációs rátához” – indokolja a kormány a helyi...

Mától lehet befizetni a helyi adókat Kolozsváron