Harag György hagyatéka
Az 1925-ben született rendező emlékére szervezett emlékhetet Tompa Gábor igazgatóval ajánljuk.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2025 május 27, 14:05
Harag György rendező a folyamatos kísérletezés, megújulás színházi rendezője volt. A legnagyobbak közé tartozott, bár a romániai diktatúra miatt kortársainál kevesebb lehetőséggel rendelkezett.
100 éve született és 40 éve hunyt el. A Kolozsvári Állami Magyar Színház június elseje és kilencedike között Harag György Centenáriumi Emlékhetet szervez, amelyen romániai, magyarországi, szerb és bolgár színházak vendégszerepelnek. Azokat a társulatokat látjuk, amelyekkel Harag György dolgozott, vagy olyan darabokat, amelyekből korszakalkotó előadásokat vitt színre.
A minisztérium költségvetésének karcsúsítása miatt a színház adománygyűjtést indított, hogy méltóképpen ünnepelhessen. Erről, és az emlékhét kínálatáról Tompa Gábor igazgató beszél a Kontűrben. Majd Harag György rendezőt hallják egy 1984-ben, Nagyváradon készült felvételről.
Szerkesztő: Gergely Zsuzsa
Fotó: Csomafáy Ferenc