Élő Kolozsvári Rádió

Mindenkié volt a színház – a miénk is

Izgalmas és változatos események közül válogathatott a közönség A színház mindenkié elnevezésű kulturális kavalkádban.

Mindenkié volt a színház – a miénk is
Foto: Biró István fotóiból készült kollázs

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 április 2, 16:20 / actualizat: 2025 április 2, 17:29

A Kolozsvári Állami Magyar Színház háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte idén a színház világnapját. Klasszikus és kortárs szerzők műveiből készült előadásokat egyaránt lehetett nézni, emellett interaktív eseményekkel, kulisszalátogatással és rendhagyó közösségi kezdeményezésekkel is készültek.

Bár néhány program egyidőben zajlott, igyekeztünk minél több mindenbe bekapcsolódni: fotót készítettünk Sir Title-lel, régi plakátokból készítettünk újakat, turkáltunk a színészgardróbban, improvizációs játékokba kapcsolódtunk be, betértünk az önismereti drámasarokba és még sorolhatnánk. Sőt, még csapatunk is volt az ART kvízen, ahol négy másik társasággal mértük össze tudásunkat: büszkén mondhatjuk, hogy a Kontűrgang csapata első helyen végzett.

S hogy mi mindent gyűjtöttünk még a színházban? Kiderül a lejátszóra kattintva.

Gergely Zsuzsa és Ferencz Zsolt összeállítása

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Kontűr kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:57

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”

A kettős szereposztás okán május 10-re és 11-re is egyformán bemutatót hirdetett a Kolozsvári Magyar Opera, a hangulat pedig mindkét esetben...

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Életutak a közművelődés szolgálatában
Kontűr kedd, 2025 április 152025 április 15, 17:30

Életutak a közművelődés szolgálatában

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses,...

Életutak a közművelődés szolgálatában
Családregény és nekrológok
Kontűr szerda, 2025 április 92025 április 9, 17:07

Családregény és nekrológok

Nemrég megjelent Nánó Csaba író, újságíró két posztumusz kötete. A Naputazók félfikciós családregény, amelyben a szerző olasz...

Családregény és nekrológok
Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Kontűr szerda, 2025 március 262025 március 26, 10:44

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje hiánypótló, hiszen hosszú ideje nem született magyar ifjúsági/családi film. Ez egy...

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Kontűr szerda, 2025 március 192025 március 19, 13:34

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái

Bereczky Veress Rebeka székelyudvarhelyi apa és kolozsvári anya gyermeke, két író nagyszülő, Telegdi Magda és Veress Zoltán unokája. Így...

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái
Kontűr szerda, 2025 március 122025 március 12, 08:57

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical

Mark Twain közismert regénye zenés műfajba költözött. A Tom Sawyer musicalt Puskás Zoltán rendezte, aki negyedik alkalommal dolgozott a...

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical
Kontűr péntek, 2025 március 72025 március 7, 11:28

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél

„A szöveg mindenkinek nagyon személyes tud lenni. Lehet ezt szabadon is hagyni, és akkor az emberek asszociálnak rá, vagy mindenki úgy...

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél
Kontűr szerda, 2025 február 262025 február 26, 17:53

Eltűntem – Jon Fosse: Én vagyok a szél

Jon Fosse Én vagyok a szél című drámája egy szabadversként olvasható, gyönyörű, zenei szerkezetű szöveg. Tompa Gábor ezt a darabot...

Eltűntem – Jon Fosse: Én vagyok a szél