Élő Kolozsvári Rádió

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél

Gedő Zsolt és Farkas Loránd színművész a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című előadásának két főszereplője. A Kontűrben velük beszélgettünk egy lelkigyakorlatnak is beillő próbafolyamatról.

Arról, hogy milyen nehéz – Én vagyok a szél
Foto: Biró István/KÁMSZ

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2025 március 7, 11:28

„A szöveg mindenkinek nagyon személyes tud lenni. Lehet ezt szabadon is hagyni, és akkor az emberek asszociálnak rá, vagy mindenki úgy kapcsolódik hozzá, ahogy egy vershez is kapcsolódunk. Közben úgy éreztem, hogy inkább el kell a rendezőnek döntenie, hogy milyen helyzetbe, milyen környezetbe, milyen gondolatívre helyezi fel az egészet.” – Gedő Zsolt színművész, az Egyik.

„Mivel maga a szöveg is az elmúlásról szól, egy lelki séta, ezért én is megpróbáltam megkeresni magamban – nem volt nehéz – azokat a pillanatokat az életemből, amelyek rávasalhatók erre a történetre.” – Farkas Loránd színművész, a Másik.

Gedő Zsolt és Farkas Loránd színművész a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című előadásának két főszereplője. A Kontűrben velük beszélgetett egy lelkigyakorlatnak is beillő próbafolyamatról Gergely Zsuzsa. Ez a produkcióról készült második összeállításunk, az első itt hallgatható meg.

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Kontűr kedd, 2025 május 132025 május 13, 15:57

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”

A kettős szereposztás okán május 10-re és 11-re is egyformán bemutatót hirdetett a Kolozsvári Magyar Opera, a hangulat pedig mindkét esetben...

„Áhítat és főhajtás, izgalom és felhajtás…”
Életutak a közművelődés szolgálatában
Kontűr kedd, 2025 április 152025 április 15, 17:30

Életutak a közművelődés szolgálatában

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kétnapos rendezvénnyel ünnepelte megalapításának 140. évfordulóját. A pénteki verses,...

Életutak a közművelődés szolgálatában
Családregény és nekrológok
Kontűr szerda, 2025 április 92025 április 9, 17:07

Családregény és nekrológok

Nemrég megjelent Nánó Csaba író, újságíró két posztumusz kötete. A Naputazók félfikciós családregény, amelyben a szerző olasz...

Családregény és nekrológok
Mindenkié volt a színház – a miénk is
Kontűr szerda, 2025 április 22025 április 2, 16:20

Mindenkié volt a színház – a miénk is

A Kolozsvári Állami Magyar Színház háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelte idén a színház világnapját. Klasszikus és kortárs szerzők...

Mindenkié volt a színház – a miénk is
Kontűr szerda, 2025 március 262025 március 26, 10:44

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje hiánypótló, hiszen hosszú ideje nem született magyar ifjúsági/családi film. Ez egy...

Amit megértünk, az már nem olyan ijesztő – Véletlenül írtam egy könyvet
Kontűr szerda, 2025 március 192025 március 19, 13:34

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái

Bereczky Veress Rebeka székelyudvarhelyi apa és kolozsvári anya gyermeke, két író nagyszülő, Telegdi Magda és Veress Zoltán unokája. Így...

Stockholmból is magyarul – Bereczky Veress Rebeka novellái
Kontűr szerda, 2025 március 122025 március 12, 08:57

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical

Mark Twain közismert regénye zenés műfajba költözött. A Tom Sawyer musicalt Puskás Zoltán rendezte, aki negyedik alkalommal dolgozott a...

Szabad csak az, aki… – Tom Sawyer musical
Kontűr szerda, 2025 február 262025 február 26, 17:53

Eltűntem – Jon Fosse: Én vagyok a szél

Jon Fosse Én vagyok a szél című drámája egy szabadversként olvasható, gyönyörű, zenei szerkezetű szöveg. Tompa Gábor ezt a darabot...

Eltűntem – Jon Fosse: Én vagyok a szél