Élő Kolozsvári Rádió

Aki erdélyi életünk tükrét mutatja: dr. Kiss András, Nagyvárad szerelmese

Egy 86 éves életút különböző pillanatai elevenednek meg, és sok ember arca villan fel az irodalom, a képzőművészet, a színház és más tudományok világából.

Dr. Kiss András

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2024 szeptember 5, 16:52

Dr. Kiss András nyugalmazott kardiológus főorvos volt az Arcél vendége, aki 2 éves korában, a bécsi döntéskor költözött a családjával Nagyváradra – a Pece-parti Párizs életének kedves, meghatározó helyszíne, mind a mai napig.

Tizenhat évesen, 1954-ben kezdte meg a tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, ahonnan az 1956‑os magyarországi forradalommal és szabadságharccal való szolidaritása miatt 1959-ben exmatrikulálták. Egy évig a nagyváradi Bernáth Andor Fémárugyárban dolgozott lakatosként, aztán 1961-ben fejezte be az egyetemet.

Előbb körzeti orvosként, majd belgyógyászként, 1978-ban megszerzett második szakképesítése után pedig kardiológusként tevékenykedett. 1989. december 2‑án, a Ceauşescu-diktatúra egyre elviselhetetlenebb túlkapásai miatt családjával áttelepült Magyarországra, ahol nyugdíjazásáig háziorvosként dolgozott.

Kolozsvárra is szívesen jön, legutóbb a Kolozsvári Magyar Napokon találkozhatott vele az itteni közönség.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”
Arcél csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 15:16

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”

„Hihetetlenül szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam az életben, akik megfogták a kezemet, vittek, és jó tanácsokkal láttak...

„Szerencsés voltam, hogy olyan emberekkel találkoztam, akik megfogták a kezemet”
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Arcél kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Arcél csütörtök, 2025 szeptember 112025 szeptember 11, 16:25

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”

A 36. Mladifest egyik szlovák tolmácsával, Merkovic Olgával családi kötődéseiről, munkájáról, a szlovák nyelvről és a magyar...

Merkovic Olga: „Medjugorje minden nap egy új ajándék, egy új kegyelem az életemben”
Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről
Arcél csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 17:07

Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről

A Kolozsvári Magyar Napok élmények kincsesbányája a rádiósok számára is. Ilyenkor kiköltözünk a Farkas utcába és a Törökvágásra, a...

Nézelődtünk, kóstolgattunk, beszélgettünk – Farkas utcai és törökvágási séták a KMN-ről
Arcél csütörtök, 2025 augusztus 142025 augusztus 14, 17:07

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben

A Mladifest évente több 10 ezer embert, és köztük rengeteg fiatalt vonz Medjugorjéba a világ minden tájáról. Kollégánk a Szatmári...

Medjugorje – a béke oázisa, ahol az ember töltekezhet testben-lélekben
Arcél csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Arcél péntek, 2025 július 112025 július 11, 08:28

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben

A székelyudvarhelyi Dávid Botond olyan világot álmodott, amelyben jól megférnek egymás mellett a különböző népek, nemzetiségek. GeoFolk...

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben
Arcél péntek, 2025 június 132025 június 13, 12:46

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”

Júdás szerepében Szemenyei János Artisjus-díjas magyarországi színész, énekes, zeneszerző lépett színpadra június 12-én a Kolozsvári...

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”