Élő Kolozsvári Rádió

UniCante – „közösséget építeni, szépet és örömtelit énekelni”

Idén ünnepli fennállásának 14. évfordulóját a kolozsvári UniCante egyetemi kórus. Az Arcélben rajzoltuk meg a kórus portréját.

Lelkes, énekelni szerető kolozsvári magyar egyetemisták kezdeményezésére jött létre 2009 őszén az UniCante, tagjai között különböző karok hallgatóit, doktoranduszait, tanárait és végzettjeit találjuk – mások mellett bölcsészeket, építészeket, gyógypedagógusokat, orvosokat, közgazdászokat. Céljuk „az éneklés mentén közösséget építeni, szépet és örömtelit énekelni, s ezt a felszabadító élményt a kedd esti próbák mellett kóruskoncertek keretében is megosztani”.

Vendégünk a kórus alapítója és karvezetője, Fekete Miklós egyetemi adjunktus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karán működő Zene szak oktatója, valamint a csapat két tagja: Gherman Cristina, aki gyógypedagógus, valamint Tar Virág, aki néprajzot végzett. Miközben beszélgetünk, olyan zeneműveket hallgatunk, amelyek mostanság a kórus repertoárján szerepelnek – köztük Orbán György szász és Bartók Béla szlovák népdalfeldolgozásai –, a felvételek az UniCante Mátyás-napi hangversenyén készültek az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak is otthont adó Redutban.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Fotók: Vakarcs Lóránd

Az UniCante egyetemi kórussal legközelebb nagycsütörtökön, április 6-án találkozhatnak az érdeklődők, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség közös rendezvényén. Az Ég és Föld című estről itt lehet további információkat találni.

Szerkesztő: kristalybea, 2023 április 1, 12:54

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve
Arcél csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:53

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve

A Székelyföldi Legendárium rajzfilmstúdiója gyakorlatilag egy kőhajításnyira van a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírjától, a Mini...

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve
Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk
Arcél csütörtök, 2025 február 62025 február 6, 17:19

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk

Izgalmas időszak volt a kilencvenes évek tudományos szempontból, ilyenként a csíkszeredai Nagy Péternek itt is bőven volt miről mesélnie....

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk
Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk
Arcél csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 16:50

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk

A hetvenes, nyolcvanas évek tudományos megvalósításai között barangolva szóba kerül a húrelmélet, valamint az inflációs modell, és...

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk
Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában
Arcél csütörtök, 2025 január 92025 január 9, 17:19

Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában

Hetven év tudományának világában utazgatni könnyedén, hogy közben egyik felfedezés, megfigyelés, elképzelés a másikba ágazzon? Lehet! A...

Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában
Arcél szombat, 2024 november 232024 november 23, 09:48

Értékes perceket, minőségi időt tölteni a gyerekekkel

„Aprajafalván nem csak válaszokat, de gyakorlati példákon keresztül segítséget is találsz a magad és cseperedő gyermeked számára. Ha...

Értékes perceket, minőségi időt tölteni a gyerekekkel
Arcél csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 18:36

Molykával és barátaival a 401 éves Mikó-várban

Szabó Rita múzeumpedagógussal és Kósa Béla művészettörténésszel, muzeológussal jártuk be a Csíki Székely Múzeum tereit, megidézve a...

Molykával és barátaival a 401 éves Mikó-várban
Arcél péntek, 2024 szeptember 132024 szeptember 13, 15:36

Három ország fazekasa, Bagossy Sándor

Az alkotóval a régi főtér egyik vendéglőjének teraszán beszélgettünk, nem messze a Teleki Magyar Háztól, ahol Három ország fazekasa...

Három ország fazekasa, Bagossy Sándor
Arcél csütörtök, 2024 szeptember 52024 szeptember 5, 16:52

Aki erdélyi életünk tükrét mutatja: dr. Kiss András, Nagyvárad szerelmese

Dr. Kiss András nyugalmazott kardiológus főorvos volt az Arcél vendége, aki 2 éves korában, a bécsi döntéskor költözött a családjával...

Aki erdélyi életünk tükrét mutatja: dr. Kiss András, Nagyvárad szerelmese