Élő Kolozsvári Rádió

A közeljövőben elkezdődhet a prefektúra felújítása

Kevesebb mint egy év múlva elkezdődhetnek a Kolozs megyei kormányhivatal épületének teljeskörű felújítási munkálatai.

A külső munkálatok során visszaadják majd az épület eredeti színeit és az európai uniós irányelveknek megfelelő energiatakarékos átállásra fognak törekedni. A kormányhivatalt négy hőpompával és 90 napelemmel szerelik fel. Az épület körül pedig elektromos töltőállomásokat alakítanak ki.

A felújítás kivitelezésére az Országos Helyreállítási Tervből jóváhagyott 2 millió eurót január elején már kiutalták az intézmény számára, a költségek önrészét, mintegy 6 millió eurót, a belügyminisztérium finanszírozza. A projekt teljes költségvetése az épület külső és belső felújítását foglalja magába. A bútorzat és a technikai felszerelések korszerűsítése nem szerepel a végösszegben. Az ingatlan 1910-es megépítésétől fogva számos intézménynek adott otthont, ekkora teljeskörű helyreállítást azóta nem végeztek rajta.

A felújításról szóló közbeszerzési kiírást ennek a hétnek a második felében, vagy legkésőbb jövő héten teszik közzé – mondta el rádiónknak Tasnádi István Szilárd alprefektus. Hozzátette: a felújítás kivitelezése kevesebb mint egy év múlva elkezdődhet, a munkálatok befejezési határideje pedig 3 év, az épület átadására így várhatóan 2026 januárjában lehet majd számítani.

Riporter: Birtalan Albert

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 29, 12:09

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak