Élő Kolozsvári Rádió

Mit takar pontosan a loverboy jelenség?

Csép Éva Andrea parlamenti képviselővel beszélgettünk emberkereskedelemről, a fiatalok hasonló helyzetekre való felkészítésének lehetőségeiről.

Tavaly év végén vette őrizetbe a rendőrség a Tate fivéreket, akkor több rendben is foglalkozott a sajtó az üggyel, a testvérpár ellen bűnszervezet létrehozása, emberkereskedelem és nemi erőszak gyanúja miatt indult vizsgálat. Az ügy hatására a sajtó is tematizálta a loverboy jelenséget, az angol kifejezés tulajdonképpen olyanokat jelöl, akik főként nehéz körülmények között élő fiatal lányokat és nőket vesznek célba, leépítik társas kapcsolataikat, majd anyagi problémáikra megoldást ígérve prostitúcióra kényszerítik őket. A problémát súlyosbítja az is, hogy az emberkereskedelem jelenleg is jóformában tabunak számít.

A Hangolóval egyidőben vett részt Csép Éva Andrea képviselő, családügyi szakpolitikus egy Bukarestben szervezett, emberkereskedelemről szóló nemzetközi konferencián, ennek tapasztalatairól és a loverboy jelenségről beszélgettünk.

A loverboy jelenség elterjedése a fiatalok helytelen internet használatára is visszavezethető, Csép Éva Andrea beszámolt arról, hogy egy 15 és 25 év közöttiek körében végzett felmérés szerint a fiatalok egy része olyan internetes szocializációs közegben mozog, ahol természetesnek tartják azt, hogy az idegenekkel való online csevegés normális dolog.

Fontos lenne, hogy hasonló kérdésekben az iskolák együttműködjenek a témával foglalkozó civilszervezetekkel, mert ahogy a képviselő fogalmaz a „szakemberek a gyerek igényének és értelmi szintjének megfelelően, a korosztálybeli sajátosságait figyelembe véve tudják elmondani, érzékenyíteni és akár nevelni arra, hogy mire kell figyelnie”.

Hogyan alakulhat ki a sokszor online csatornákon kezdődő folyamat, amely emberkereskedelembe is torkollhat? Többek között erről is beszélgettünk.

Riporter: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 21, 16:31

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak