Élő Kolozsvári Rádió

„Ki-ki magának tudja megtalálni, hogy hogyan tudna nőként jól kiteljesedett, aktív életet élni”

Milyen történelmi tényezők alakították a nőkről kialakított képet az 1800-as években? Hát a 20. században?

A kollázsban használt képek forrása: Jane Austen; Thury Zsuzsa; Nagy Magdolna Márta

Jane Austen tisztelettudóan és kerülőutakon, de visszautasította férfi ismerőseinek javaslatait azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene írnia. Thury Zsuzsa író, az kolozsvári Ellenzék újságírója a lap egyetlen női szerzője volt az 1930-as években, szabadidejében a férfi kollégáinak diktálását kellett legépelnie. Nagy Magdolna Márta kamaszlényként élte át a második világháború borzalmait, társaival idős asszonynak festette magát, hogy a városon átvonuló katonák ne bántsák.

Látszólag három egymástól független női sorsról van szó, egy valami azonban közös bennünk, mindhármuknak megvoltak a harcai, amelyeket nőként kellett átélniük, illetve mindhármuk életét kutatta Vallasek Júlia irodalomtörténész, egyetemi tanár. Nagy Magdolna Márta életét személyes indíttatásból is, hiszen ő volt az oktató nagymamája.

Ma reggeli beszélgetésünk Vallasek Júlia irodalomtörténésszel, egyetemi tanárral a lejátszóra kattintva újrahallgatható.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 8, 15:15

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak