Élő Kolozsvári Rádió

Sok idő és türelem kiképezni egy vakvezető kutyát, ám valódi segítőtárs lehet

Hatalmas igény lenne Romániában vakvezető kutyákra, ám a képzésüket az állam nem finanszírozza, ezt civil úton kell megoldani.

Fotó: Sergiu Jereb/Angel Dog egyesület

Sok idő és türelem egy ilyen kutya kiképzése, ám valódi segítőtárs lehet egy gyengénlátó vagy vak embernek. Az árát kevés ember tudja megfizetni, 10-12 ezer euróba kerül egy vakvezető kutya. Képzésükre nincs rendszerszintű finanszírozás, de ez nem csak nálunk van így, a legtöbb országban civil úton próbálják a kutyákat képezni – mondta rádiónknak Szabó Zoltán, az Angel Dog Egyesület munkatársa, aki maga is több vakvezető kutyát képezett ki eddig és adott át a rászorulóknak.

Nagy Andrea rádiós kollégánk, aki születése óta vak, azt mondja, ő maga inkább a technikára támaszkodik, de sok helyzetben a kutya biztonságosabb segítő. Például az átjárón való közlekedés esetében, hiszen nálunk nincsenek a gyalogátkelők vakok számára megjelölve. Ugyanakkor az is jó lenne, ha a magánintézmények tudomásul vennék a vonatkozó törvényt, és például beengednék a vakvezető kutyát a kávézóba – teszi hozzá Nagy Andrea.

Forrai Szerénke összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2023 március 6, 12:33

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak