Élő Kolozsvári Rádió

Miért jó egy településnek, hogy helyi üdülő legyen?

Harmincöt új helyi érdekeltségű turisztikai településről döntött december végén a kormány, Kolozs megyében például Jósikafalva, Szamosfő, Meregyó, Székelyjó, valamint Kissebes szerzett ilyen státust, de más megyékből például Déda, Fogaras és Kézdivásárhely is helyi érdekeltségű üdülő lett.

Fotó: Balu Gáspár/Unsplash

A kormány szerint ez hozzájárul a helységek gazdasági fejlődéséhez, hosszútávon emeli a turistaforgalmat.

“A kormány most el kell, hogy költse az erre szánt európai uniós alapokat, ezért egy 2017-es befektetési programot elkezdett felújítani, s ez az oka annak, hogy gyorstalpalással bejegyzett ilyen sok üdülőtelepet” – mondja Talpas János egyetemi adjunktust, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Földrajz karának turisztikai oktatója. A szakember szerint sok bejegyzett üdülő nem is felel meg ennek a státusznak, lévén, hogy törvény rögzíti, hogy egy üdülőtelepnek mit kell teljesítenie. Az üdülőknek a természetes attrakciókat kell kihasználniuk, például a gyógyvizeket, a levegő tisztaságát. További feltétel, hogy legyen az illető településen elegendő szálláshely a potenciális turistáknak.

A programnak eredetileg a gyógyturizmus és a sípályák volt a fejlesztési célja, utóbbi az enyhe telek miatt kissé háttérbe szorult.

Ha egy település helyi érdekeltségű üdülői státust kap, akkor joga lesz lehívni a minisztérium által meghirdetett pénzt, ugyanakkor a települések infrastrukturális fejlesztése is prioritást nyer.

Jelenleg Romániában 54 országos és 147 helyi érdekeltségű turisztikai település van.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2023 január 18, 16:50

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak