Élő Kolozsvári Rádió

Könyvet a karácsonyfa alá – csütörtökön kezdődik az Adventi Könyvvásár

Nagyon sok gyerekkönyv, erdélyi és magyarországi szerzők munkái várják, hogy gazdára leljenek – csütörtökön kezdődik a 8. Adventi Könyvvásár, amelyet idén a Vallásszabadság Házában rendeznek be.

Kilenc stand többezer publikációt kínál eladásra advent harmadik hétvégéjén Kolozsvár egyik legrégebbi épületében, a Kossuth Lajos (December 21.) sugárút 14. szám alatt. A szervezők a könyvvásár gazdag kínálatát idén is könyvbemutatókkal és zenés esttel színesítik. A hétvége folyamán a frissen megjelent könyveket a Vallásszabadság Házának alagsorában mutatják be az érdeklődőknek. A program ide kattintva tekinthető meg.

Hogy a kisgyerekesek is nyugodtan csemegézzenek a kiadványokból, a földszinten Napsugár Játszóház tartanak, amely során társasjátékokkal, keresztrejtvénnyel mulathatják az időt, de találkozni lehet a Napsugár szerzőivel is, és versátíráson, felolvasáson is résztvehetnek a kisebbek és nagyobbak.

Azért is fontosak a könyvásárok, mert lehetőséget kínálnak a kiadók számára az újdonságok bemutatására – mondta Nagy Péter a Hangolóban, hozzátéve az olvasók egy-egy ilyen eseményen az olvasók is nagyobb felhozatalból válogathatnak új olvasmányok után.

A Hangolóban László Noémivel, a Napsugár főszerkesztőjével és Nagy Péterrel, az EXIT Kiadó és az IDEA könyvtér ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Azt is megkérdeztük meghívottainktól, hogy mit ajánlanak, milyen szempontok alapján válasszunk szeretteinknek könyvet.

Műsorvezető: P. Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2022 december 8, 08:31

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak