Élő Kolozsvári Rádió

Kalandjáték után a mikrofon előtt is hagyták magukat provokálni

Jenei Deborah és Kerekes Ákos, bár előzetesen nem tudták, hogy mire számítsanak, remekül érezték magukat a Kolozsvári Rádió kalandjátékán. Miután teljesítették a feladatokat, egy ráadás-kihívásba is becsatlakoztak.

Ünnepi műsorunkban, amely a rádió egész napos adásának hatodik évfordulója apropóján zajlott, a kalandjáték idején, a fiatalok arról is meséltek, hogy mivel foglalkoznak mostanság, vagy hogy lenne-e kedvük rádiózni, ha egyszer úgy adódna. Utóbbi kérdésre egyértelműen pozitív választ adtak, ami pedig a programjukat illeti, korántsem mondható nyugisnak a mostani időszak.

Debi zeneművészeti képzésben részesül, Ákos színin van, és jövőre mindketten végeznek. Ezen felül pedig, ami a következő napokat, heteket illeti: a kolozsvári végzős színészhallgatók vasárnap, november 6-án Bukarestben lépnek fel az Országos Színházi Fesztiválon (FNT), a 3AD zenekar pedig november 17-én és december 9-én is koncertezik Kolozsváron.

A Jenei Deborahval és Kerekes Ákossal folytatott beszélgetés visszahallgatható az alábbi lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Kedvezett a szerencse a fiataloknak: az interjú után, ünnepi műsorunk vége felé közeledve kiderült, hogy másik két csapathoz hasonlóan ők is Parapark-belépővel térhetnek haza. Gratulálunk!

Szerkesztő: kristalybea, 2022 november 5, 14:23

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak