Élő Kolozsvári Rádió

Világutazó mókamester, nagy tudású idegenvezető: Szalai Viktor Jeruzsálemből

Szalai Viktor Budapesten született. 15 éve él Izraelben, és 22 éve foglalkozik idegenvezetéssel.

A legendának számító idegenvezető, Simon Segali méltó utódjának is nevezték már Szalai Viktort, mások szenzációsnak mondják, nagy tudását, tájékozottságát említik. Úgy tűnik, egy-egy ilyen egyhetes kirándulás alkalmával megszeretik a csoportok, s szívesen idézik fel az együtt töltött perceket.

Aki már kirándult Szalai Viktorral, szenzációsnak mondja nagy tudását, tájékozottságát.

A zarándokok, turisták, miközben a Szentföldön kalauzolja őket, sok mindent megtudhatnak arról is, hogy hogyan élnek manapság az emberek Izrael különböző térségeiben, szabályokról, szokásokról és vallási rituálékról hallanak. De még arról is, hogy a járvány miatt különösen nehéz volt az elmúlt két év az idegenvezetők számára, a turisták előtt ugyanis csak idén márciusban nyíltak meg újból a határok. A bezártság idején, egyfajta kísérletként, közkívánatra, s hogy az energiáit valamilyen módon hasznosítsa, Viktor nekifogott könyvet írni. Így született meg az Izraeli útifüzet, amely „egyszerűen próbálja bemutatni Izrael bonyolult és színes világát, történelmét, társadalmát, hogy mindenki jobban megérthesse azt”.

Szalai Viktor szabadúszó idegenvezető: különböző magyarországi és erdélyi cégekkel, utazásszervezőkkel működik együtt, akik Izraelbe visznek csoportokat. Külföldre, az izraeliekkel, egy másik céggel megy, például Kínába, emellett privát túrákat is szokott tartani. Múzeumokban is dolgozik, így a holokausztnak emléket állító Jad Vasemben a Herzl-hegyen, mint mondja, mindenhol félig ott dolgozik, régóta dolgozik mindenhol és mindenkivel.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2022 október 1, 14:44

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve
Arcél csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:53

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve

A Székelyföldi Legendárium rajzfilmstúdiója gyakorlatilag egy kőhajításnyira van a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírjától, a Mini...

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve
Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk
Arcél csütörtök, 2025 február 62025 február 6, 17:19

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk

Izgalmas időszak volt a kilencvenes évek tudományos szempontból, ilyenként a csíkszeredai Nagy Péternek itt is bőven volt miről mesélnie....

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk
Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk
Arcél csütörtök, 2025 január 232025 január 23, 16:50

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk

A hetvenes, nyolcvanas évek tudományos megvalósításai között barangolva szóba kerül a húrelmélet, valamint az inflációs modell, és...

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’70-es, ’80-as évek tudományában sétálunk
Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában
Arcél csütörtök, 2025 január 92025 január 9, 17:19

Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában

Hetven év tudományának világában utazgatni könnyedén, hogy közben egyik felfedezés, megfigyelés, elképzelés a másikba ágazzon? Lehet! A...

Meghódítjuk az univerzumot is – barangolás az ’50-es, ’60-as évek tudományában
Arcél szombat, 2024 november 232024 november 23, 09:48

Értékes perceket, minőségi időt tölteni a gyerekekkel

„Aprajafalván nem csak válaszokat, de gyakorlati példákon keresztül segítséget is találsz a magad és cseperedő gyermeked számára. Ha...

Értékes perceket, minőségi időt tölteni a gyerekekkel
Arcél csütörtök, 2024 október 102024 október 10, 18:36

Molykával és barátaival a 401 éves Mikó-várban

Szabó Rita múzeumpedagógussal és Kósa Béla művészettörténésszel, muzeológussal jártuk be a Csíki Székely Múzeum tereit, megidézve a...

Molykával és barátaival a 401 éves Mikó-várban
Arcél péntek, 2024 szeptember 132024 szeptember 13, 15:36

Három ország fazekasa, Bagossy Sándor

Az alkotóval a régi főtér egyik vendéglőjének teraszán beszélgettünk, nem messze a Teleki Magyar Háztól, ahol Három ország fazekasa...

Három ország fazekasa, Bagossy Sándor
Arcél csütörtök, 2024 szeptember 52024 szeptember 5, 16:52

Aki erdélyi életünk tükrét mutatja: dr. Kiss András, Nagyvárad szerelmese

Dr. Kiss András nyugalmazott kardiológus főorvos volt az Arcél vendége, aki 2 éves korában, a bécsi döntéskor költözött a családjával...

Aki erdélyi életünk tükrét mutatja: dr. Kiss András, Nagyvárad szerelmese