Élő Kolozsvári Rádió

Versenyzőkből nyertesek a TIFF-en – Utama, Szelíd meg a többiek

Tizenkét alkotás méretkezett meg a zsűri és a közönség elismeréséért a 21. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyében.

Tíz nap alatt megtudhattuk, hogy milyen anyának lenni, kamasznak lenni, nemi erőszak áldozatának lenni, egy hős gyermekének lenni, egy kegyetlen, gyilkos rendszer kiszolgálójának lenni, szellemileg leépülő öregnek lenni, kiszolgáltatott fogyatékosnak lenni. Kortárs életünk minden szegmenséről kaptunk ízelítőt.

Ezúttal is 12 első- vagy második nagyjátékfilmes rendező alkotása volt versenyben, és egészen erős mezőny állt össze. Összeállításunkban az öt díjazott filmmel és az elismerés nélkül maradt két román alkotással foglalkozunk.

A 21. TIFF fődíját Alejandro Loayza Grisi Utama/A mi otthonunk című bolíviai film nyerte, amely a Sundance fesztivál zsűrijénél is befutó lett. Kolozsváron a közönség is ezt a versenyfilmet találta a legjobbnak. A legjobb rendezés díját az izlandi Guðmundur Arnar Guðmundsson kapta a Hjartasteinn/Csodálatos teremtmények című filmért, a zsűri különdíját pedig a litván Dovile Sarutyte érdemelte ki, Feature Film about Life/Fikció az életről című alkotásáért.

A legjobb alakítás díját a francia La Nuit aux amants/Egyéjszakás szerelem két színésze, Laura Müller és Schemci Lauth érdemelte ki, és a zsűri dicséretében részesült Csuja László és Nemes Anna Szelíd című filmjének főszereplője, Csonka Eszter.

Két román film is szerepelt a TIFF idei versenyében: Emanuel Pârvu Marocco/Marokkó című alkotása és Octav Chelaru debütje, a Balaur/Sárkány.

Gergely Zsuzsa és Ferencz Zsolt összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2022 július 5, 14:30 / actualizat: 2022 november 28, 12:09

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak