Élő Kolozsvári Rádió

Így lehet idén hitelt felvenni az Új Otthon program keretében

Továbbra sem jövedelemkorláthoz kötött az Új Otthon program, amelynek idei kiadása nemrégiben startolt.

A képviselőház úgy döntött, a program a tavalyi változatban fut idén is. A kedvezményes kölcsön egyetlen lakás megvásárlását teszi lehetővé azoknak, akik nem rendelkeznek ingatlannal, vagy amennyiben igen, akkor az 50 négyzetméternél kisebb és azt nem a korábbi Első Otthon állami hitelprogram keretében vásárolták.

Az igényelhető hitel maximális értéke:

– 66 500 euró olyan lakások esetében, amelyek ára maximum 70.000 euró, ebben az esetben a szükséges önrész 5 százalék;
– 119 000 euró, ha a lakás ára maximum 140 000 euró, így a szükséges önrész 15 százalék;
– abban az esetben, ha az ingatlan értéke meghaladja a 70.000, illetve 140.000 eurót, a különbséget saját forrásból kell biztosítania a vásárlónak.

A program szabályzata szerint nincs életkori korlátozás, a lakásvásárlási hitelt egyedülálló személyek, házaspárok és gyerekes családok egyaránt igényelhetik. Házaspárok esetében mindketten meg kell feleljenek a jogosultsági feltételeknek. A lakásvásárlási hitel változó kamatozású, amely egy maximum 2 százalékos fix kamatlábból és a fogyasztóknak nyújtott hitelek referencia-mutatójából (IRCC) tevődik össze.

A képviselőház költségvetési és pénzügyi bizottságának tagját, Miklós Zoltánt kérdeztük.

Riporter: Oborocea Mónika

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 25, 16:10

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak