Élő Kolozsvári Rádió

László Attila énekes: „Adni szeretnék a közönségnek, mert én is sokat kapok tőlük”

Március 25. és 27. között három erdélyi helyszínen koncertezik László Attila és zenekara.

Első nap, március 25-én, pénteken Nagyszalontán, másnap Nagyváradon, vasárnap pedig Szatmárnémetiben lép fel a csapat, amelynek Németh Virág, Gyányi Tamás, Vigyinszki Máté és Szendrei Attila is tagja.

A kézdivásárhelyi születésű László Attila 2011-ben megnyerte a Csillag születik versenyét, azóta Magyarországon él. Ott végezte már a középiskolát, az érettségi után pedig három évig a Kőbányai Zenei Stúdió zongora szakára járt. Hogy változtak-e azóta a zenei preferenciái, miként tekint vissza a tíz évvel ezelőtti önmagára, és milyen lendülettel jön most Erdélybe? Ezekről és a népszerűség kezeléséről is kérdeztük László Attilát.

Örülök annak, hogy szeret a közönség, és próbálom ezt viszonozni, hiszen én is ugyanúgy szeretem őket. Nagyon fontos az oda-vissza kapcsolat: sokat kapok valóban, a kommentek és a fellépések során érkező pozitív visszajelzések is mindig feltöltenek. Adni szeretnék én is a közönségnek, ezáltal őket is feltölteni.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Képek forrása: László Attila Facebook-oldala

Szerkesztő: kristalybea, 2022 március 17, 13:16

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak