Élő Kolozsvári Rádió

Kisbácsi falatozás: jó volt annyi idő után újra találkozni

Kisbácsi falatozás címmel amolyan farsangpótló szalonnasütést szerveztek a Kolozsvárral összenőtt településen. Szalonnát, kenyeret, forralt bort de a szakszerűen faragott nyársat is a szervezők, a helyi RMDSZ és a Pro Kisbács Egyesület tagjai adták. A forgatás, hagymás kenyérre csepegtetés már a résztvevők dolga volt, de ezt senki nem bánta.

Hogy micsoda sült szalonna illatot hordott a szél szombaton a Kisbácsi Ifjúsági Ház udvaráról, arra felesleges szavakat vesztegetni. A kisbácsi falatozók kitettek magukért. Az ötletgazda, Kondrát Tibor RMDSZ színekben önkormányzati képviselő Kisbácsban, elmondta, a szabadtéri eseménnyel a farsangi mulatságot szerették volna pótolni.

Átalakulóban van Kisbács lakosság-szerkezete, a régiek mellett sokan költöztek be az utóbbi években a rohamosan növekvő, Kolozsvárral összenőtt településre. Nagy szükség van az olyan eseményekre, ahol a régiek és a nemrég beköltözöttek találkoznak – mondta Antal Géza megyei tanácsos, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a szalonnasütésen.

Civilben szalonnasütő politikusok szép számban eljöttek nyársat forgatni, a házigazdák képviseletében ott volt Balázs János polgármester, Csoma Botond parlamenti képviselő, a Kolozs Megyei RMDSZ elnöke is egy nyársról szalonnázott a kisbácsiakkal. Tasnádi Szilárd, Kolozs megye prefektusa sem tudott ellenállni a szalonnasütésre szóló meghívásának. Nagy szakértelemmel forgatta a szalonnás nyársat Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke is.

A szervezők tervei szerint lesz még Kisbácsi falatozás, ha nem szalonnával, akkor valami mással.

Szilágyi Szabolcs magnót ragadott a fél kezébe, a másikban nyárs volt. (Meg kenyér. Meg hagyma. Meg hagyjuk… inkább halljuk.)

Összeállította: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: kristalybea, 2022 február 21, 09:22

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak