Élő Kolozsvári Rádió

Négy keréken Gyergyóremetétől Freetownig a Fazakas házaspár

Egy 1993-as évjáratú Wolks­wagen Transporterrel vág neki a fapados Dakarként is emlegetett Budapest–Bamako ralinak a gyergyóremetei Fazakas házaspár.

Fazakas Orsolya és Sándor már egy éve készül a magyar szervezésű afrikai futamra, amelynek végső állomása Sierre Leone fővárosa, Freetown. A legszükségesebb felszerelések mellett adományokat is visznek magukkal, merthogy a ralinak jótékonysági vonzata is van. Eleve már azzal is támogatják az Afrikában élőket, hogy beneveztek a megmérettetésre, ugyanis a nevezési díjak egy részét az ő javukra fordítják a szervezők, egyebek mellett faültetésre, és víztisztító rendszerek kiépítésére. Ezen felül ruhákat, vitaminokat, és kisebb figyelmességeket, elemlámpákat, tanszereket, órákat is visznek magukkal, amelyeket személyesen adnak majd át a kedvezményezetteknek. Az eredeti tervek szerint három hét múlva indultak volna útnak Gyergyóremetéről, ez azonban közben változott. Mivel a Covid-helyzet miatt Marokkót februárig lezárták, a szervezők március 18-ra módosították a rali kezdetét.

Vonzott a kihívás, a más kontinens, az idegen emberek megismerése, meg hogy viszünk nekik valamit, segítünk rajtuk. Ahogy telt az idő és gyűjtöttük a ralival kapcsolatos információkat, úgy nőtt kicsit az izgalom, a stressz is, de most már várjuk, nagyon várjuk. Sose gondoltunk arra, hogy netán visszalépnénk, hogy ezt nem kellene vagy hogy túl veszélyes…

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A Fazakas házaspár projektjének Facebook-oldala is van (4 Wheels Budapest–Bamako), telefonon pedig a 0753757247-es és a 0749598439-es számokon érhetik el őket az érdeklődők.

Szerkesztő: kristalybea, 2022 január 6, 14:31

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak