Élő Kolozsvári Rádió

„Egy ilyen sztorival és két ilyen szereplővel kijönni azért nem akármi”

Török-Illyés Orsolya, a Toxikoma egyik kulcsszereplője is elkísérte a filmet a kolozsvári bemutatóra.

Pénteken a Győzelem moziban mutatta be Herendi Gábor legújabb rendezését, a Toxikomát a Filmtett Egyesület. Szabó Győző, a Valami Amerika ismert színésze 2012-ben jelentette meg a Toxikoma című önéletrajzi könyvét, amelyben tíz év szerhasználatról és a leszokás gyötrelmeiről írt. Ennek filmadaptációját láthatta a közönség, a főbb szerepekben két erdélyi származású színésszel Török-Illyés Orsolyával és Bányai Kelemen Barnával.

Török-Illyés Orsolya a Toxikoma című filmben

„Azért ez egy kockázatos vállalkozás volt Szabó Győző részéről, nem csak az, hogy ezt a történetet megírta, hanem hogy ezt filmként is nyilvánosságra hozza. Azért ehhez kell gyomor, hogy az ember bevállalja, mert nagyon sok mindenen el lehet csúszni” – mondta el rádiónknak Török-Illyés Orsolya a vetítést követően.

Szabó Győző szerepében Molnár Áront láthatjuk, míg a film másik erős karakterét, a szókimondásáról ismert Csernus Imre pszichiátert Bányai Kelemen Barna alakítja. A játékidő nagy részét kettejük párharca teszi ki, amelynek eredményeként Szabó Győző belátja, csak szakmai segítség elfogadásával veheti fel a túlélésért folytatott versenyt függőségével szemben. Herendi Gábor rendező viszont nem csak valós eseményeket szőtt bele filmjébe. Török-Illyés Orsolya például egy olyan karaktert alakít, akit hiába keresnénk Szabó Győző könyvében.

„A film egy nagyon erős médium és nagyon sok emberhez eljut” – vallja Török-Illyés Orsolya is, és valóban ez lenne Herendi Gábor rendezésének egyik legnagyobb erőssége, hiszen remélhetőleg párbeszédet indít a sokszor még mindig tabuként kezelt függőségekről.

Molnár Áron Szabó Győző szerepében

„Nagyon sokat kell veszíteni ahhoz, hogy valaki hajlandó legyen beismerni és felismerni azt, hogy itt a vége nagyjából. És anélkül nem megy, mert hogy pont így működik ez az egész. Tehát, hogy a függőséget próbálja azzal elfedni, hogy nincs itt semmi baj, működik a dolog. Szerintem ilyen szempontból hasznos lehet a film, azoknak az embereknek akik ezzel nem képesek szembesülni.”

A Toxikoma című filmet december 13-án, 14-én és 16-án vetítik még Kolozsváron a Győzelem moziban. A kolozsvári bemutatót követően arról is kérdeztünk Török-Illyés Orsolyát, milyen volt a forgatás során ennyire közelről megismerni egy színész kollégájuk múltbéli nehézségeit? A teljes interjúért kattintson a lejátszóra.

Riporter: Kristály Bea

Szerkesztő: kristalybea, 2021 december 13, 14:55

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak