Élő Kolozsvári Rádió

Még mindig nem biztos, hogy ki fogja elvégezni a nyálteszteket

Vita alakult ki az egészségügy és az oktatásügy között annak kapcsán, hogy kinek a tiszte a nyál alapú tesztelés lebonyolítása.

Az egészségügyi minisztérium szerint az oktatási rendszer feladata a diákok nyáltesztes szűrés lebonyolítása, az oktatásbeliek viszont azt mondják, az ötlet nem az övék volt és ők nem egészségügyi szakemberek.

A tesztelésre kevés a kapacitás mind a pedagógusok, mind az egészségügyi személyzet szintjén, így hát a megoldás ezúttal is a szülő lehet. Ők fogják ugyanis elvégezni a tesztelést azokban az oktatási intézményekben, ahol nincs egészségügyi személyzet. Legalábbis így néz ki a dolog ebben a pillanatban.

Vass Levente egészségügyi államtitkár rádiónknak azt mondta, ők sosem szorgalmazták igazán a nyál alapú tesztelés bevezetését, és most is pusztán a módszertan kidolgozásában segítenek. Kallós Zoltán tanügyi államtitkár szerint azonban a döntés nem az övék volt. Ugyanakkor a tanügy szeretné, ha a megvásárolt tesztek jövő héten már az oktatási intézményekbe kerülnének.

Az egyetlen érv a nyál alapú tesztek mellett az lehet, hogy így a szülők sem ellenzik majd annyira a gyerekek tesztelését, mert úgymond nem egy invazív tesztelési módszer. Fejér Szilárd kémikus-kutató azonban többször is hangsúlyozta: ez a teszt távolról sem szűr ki minden fertőzöttet.

A teljes összeállítás a lejátszóra kattintva meghallgatható.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 18, 16:11

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak