Élő Kolozsvári Rádió

Időutazás gyalogtempóban – hangsétára várják az érdeklődőket

Az Ecsetgyár és a Universal Pleasure Factory együttműködésében valósul meg az Időutazás gyalogtempóban elnevezésű hangséta, amelyet november 13-án, szombaton tartanak Kolozsváron.

Az érdeklődőket arra kérik, jelentkezzenek előzetesen az Ecsetgyár (Fabrica de Pensule) Facebook-oldaláról elérhető eseménynél, vagy pedig hívják őket a 0742321215-ös telefonszámon.

A hangséta a ZIZ székhelyétől indul, a Párizs utca 5. szám alól, és körülbelül másfél órát tart mindenkinek. Úgyhogy ha szombaton délután (déli 12 és fél 3 között) a városban olyan fiatalokkal és idősebbekkel találkoznak, akik walkmannel és térképpel a kezükben járják az utcákat, akkor ne gondolják őket föltétlenül turistáknak – nem turisták, hanem a hangséta résztvevői, akik azt fürkészik, „hogy mik vannak és mik nincsenek kiállítva a városban”.

A részletekről a két ötletgazdát, Adorjáni Panna színházi alkotót és Láng Dániel zenészt kérdeztük, akik hallatóinkat is meghívták a sétára: „Gyertek velünk sétálni! Velünk, nélkülünk. Nagyon izgulunk. Jó lesz”.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A nyitókép illusztráció: forrás: Pexels

Szerkesztő: kristalybea, 2021 november 12, 16:26

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak