Élő Kolozsvári Rádió

Zilahra is érkezett a magyarországi egészségügyi adományból

Újabb magyarországi egészségügyi szállítmány érkezett 20 erdélyi kórházba a romániai járványkezelés segítése érdekében.

A Romániába szállított egészségügyi adományból a zilahi megyei kórház is részesült. Gyógyszerek és maszkok mellett 3 lélegeztetőgépet vehetett át az intézmény.

Az MTI szerint folyamatos az egyeztetés a magyar és a román kormány vezetői között arról, hogy milyen támogatásra lenne szükség. A magyar kormány pedig próbál segíteni a maga eszközeivel és lehetőségeivel. Zilahra jókor érkezett az adomány, hiszen Szilágy megyében a fertőzöttségi ráta megközelíti a 7 és fél ezreléket – mondta el rádiónknak az RMDSZ megyei elnöke, Seres Dénes parlamenti képviselő.

A romániai járványkezelés sikeressége Magyarország számára is fontos – nyilatkozta csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A koronavírus nem ismer határokat, így a szomszédos országok járványkezelésének sikeressége nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a Magyarországi helyzetet kézben tudják tartani.

A zilahi megyei kórház számára küldött egészségügyi segélyt Magyarország kolozsvári főkonzulja, Mile Lajos adta át.

Bihar megyébe is szállítottak adományokat. Összesen 300 doboz Favipiravir gyógyszert és 150 maszkot osztottak szét a nagyváradi, margittai, élesdi, belényesi és nagyszalontai kórházak között. Emellett Szatmár megyébe is szállítottak maszkokat, gyógyszert és lélegeztetőgépeket.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 29, 15:36

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak