Élő Kolozsvári Rádió

Volt egyszer egy Prezenszky-pékség

A Prezenszky név hallatán az emberek többsége a pékségre és a kenyérre gondol – nagyon helyesen. De vajon hányan ismerik a történetét?

Prezenszky Tibor és Ferencz Katalin

Prezenszky Béla a Jókai utcában, Prezenszky Pál a Horthy Miklós úton, Prezenszky Samu pedig a Hunyadi téren működtetett egykor pékséget. Arra vállalkoztunk, hogy a nagyközönségnek is elmondjuk mindazt, ami a jelenből nézve a lehető legteljesebben mutatja be a Prezenszky-pékség történetét, ebben segít a család két leszármazottja, Prezenszky Tibor és Ferencz (született Prezenszky) Katalin. Az emlékezés során betekintést nyerhetünk életük különböző időszakaiba, és persze Kolozsvár múltjából is megelevenednek bizonyos mozzanatok.

„Édesapám, Prezenszky Béla 1904-ben született, és rá négy évre meghalt az édesapja. Az édesanyja nevelte a kilenc gyermeket. Kilenc éves korában már téglát cipelt, segített, hogy legyen valami pénzük. Amikor 11 éves volt, a bátyja, Pál pedig 13, az opera oldalánál kivettek egy alsó részt, ott sütöttek, s az üzletben volt a házaspár, akiktől bérelték azt a részt. Két évvel később kivették az üzletet, hozták az édesanyjukat is, s így indult a Prezenszky-pékség. Utána édesapám átkerült a Jókai utcába, a nagybátyám, Pál pedig a Marianummal szemben épített egy hatalmas házat, pékséggel. Az volt a nagy pékség, a nagy Prezenszky. Közben Samu, aki szabó volt, ő is átállt péknek, tehát akkoriban három Prezenszky-pékség volt Kolozsváron. Ennek az örömeit én abban „élveztem”, hogy államvizsga előtt kirúgtak az egyetemről, a nevem miatt.” (Tibor)

Prezenszky Tibor édesapja és Ferencz Katalin nagyapja, Prezenszky Lajos testvérek voltak.

„Nagytatám nem volt pék, ő festő volt, és volt festőbrigádja. Nagy kártyás is volt, és egy éjszaka a New York kávéházban elkártyázta a házat a fejük fölül. Akkor aztán el kellett menni bérbe lakni, és megszakadt a kapcsolat az apa és a fia között.” (Katalin)

Összeállításunk, amelyben a Prezenszky-pékség múltját kutatjuk, meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 október 23, 11:22

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Arcél csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben
Arcél péntek, 2025 július 112025 július 11, 08:28

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben

A székelyudvarhelyi Dávid Botond olyan világot álmodott, amelyben jól megférnek egymás mellett a különböző népek, nemzetiségek. GeoFolk...

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben
„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”
Arcél péntek, 2025 június 132025 június 13, 12:46

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”

Júdás szerepében Szemenyei János Artisjus-díjas magyarországi színész, énekes, zeneszerző lépett színpadra június 12-én a Kolozsvári...

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Arcél csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Arcél péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:13

Most már csak az a kérdés… – avagy mit gondolnak a végzős teatrológusok?

A harmadéves színis diákok április 8-án a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, majd három nappal később a kolozsvári Planetárium...

Most már csak az a kérdés… – avagy mit gondolnak a végzős teatrológusok?
Arcél csütörtök, 2025 március 202025 március 20, 15:40

Órásmesterek a Bolyai utcából

Precíz munka és odafigyelés, türelem, műszaki tudás, kézügyesség – mind-mind kifejezetten fontos egy órásmester esetében. Marosán...

Órásmesterek a Bolyai utcából
Arcél csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:53

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve

A Székelyföldi Legendárium rajzfilmstúdiója gyakorlatilag egy kőhajításnyira van a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírjától, a Mini...

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve
Arcél csütörtök, 2025 február 62025 február 6, 17:19

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk

Izgalmas időszak volt a kilencvenes évek tudományos szempontból, ilyenként a csíkszeredai Nagy Péternek itt is bőven volt miről mesélnie....

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk