Élő Kolozsvári Rádió

Lassan állandó felügyeletet igényel a kerlési barlangkripta, folyamatosan gyűl a szemét

Alighogy májusban civilek kitakarították a kerlési barlangkriptát, érkeztek is a jelzések, hogy ismét gyűl a szemét. Sajnos nem szerepel semmiféle műemlékvédelmi jegyzékben, nincs semmiféle ilyen jellegű védettsége.

A Bethlen Lajoshoz érkező korabeli látogatók homokkőbe vésett üzenőfala és a sziklába vájt üres kripta áll az út szélen Kerlés határában. Sokan megállnak itt, van a ki látogatni jön ide, van aki vécézni. Ion Lucian Petraș, a takarítási akciók kezdeményezője, az Erdélyi Épített Örökségért Egyesület munkatársa elmondta, alighogy májusban kitakarították, érkeztek is a jelzések, hogy ismét gyűl a szemét.

„Az emberek továbbra sem tartják státuszának megfelelően tiszteletben a helyet. Igaz, törvényes szempontból nem szerepel semmiféle műemlékvédelmi jegyzékben, nincs semmiféle ilyen jellegű védettsége. S akkor pesze, hogy az emberek nem értékelik, nem tisztelik a helyet és szemetelnek. Elég sok látogató volt és sajnos az önkormányzat nem helyezett el itt semmiféle szemeteskukát. Sokan keresik fel a helyet, de a turisták nincs hová dobják a szemetet s akkor persze, hogy egy eldobott papírfecni, üveg vagy alumínium doboz láttán mások is ugyanúgy tesznek, látják, hogy más is odadobja s idővel felgyűl a szemét” – mondta el rádiónknak Ion Lucian Petraș.

A kripta egy belső terme, korábbi felvétel.

Ezúttal a Romania Eco országos egyesülettel közösen szervezték a takarítási akciót, ezzel lezárva az idei turistaszezont, remélve jövő tavaszig nem kell közbe lépni a kripta tisztaságának érdekében.

„Engem most már úgy ismernek, mint valamiféle felelősét a takarításoknak, azóta, hogy májusban megszerveztük a nagyszabású takarító akciót. Mindig jelzik nekem, valahányszor szemetet látnak, és beavatkozásra van szükség jelzik, s akkor megyünk, s takarítunk” – tette hozzá Ion Lucian Petraș.

Az aktivista szerint a helyi önkormányzat, a lekencei polgármesteri hivatalnak is intézkednie kellene, módot kellene találni a belépés szabályozására.

„Jó elképzelések vannak, de sajnos ezek meg is maradnak a jó elképzelések szintjén” – mondta az akció kezdeményezője.

Riporter: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: kristalybea, 2021 szeptember 29, 22:35

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak