Élő Kolozsvári Rádió

Visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedtek az óceánok

A légkör széndioxid-koncentrációja 2019-ben nagyobb volt mint bármikor az elmúlt legalább kétmillió évben, a légkörben sok gigatonnányi üvegházhatású gáz halmozódott fel.

Az ENSZ legfrissebb klímajelentésében – amelyen több mint száz ország tudósa dolgozott – az áll, hogy a klímaváltozás a vártnál nagyobb léptékben gyorsul. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Földrajzi Intézetének oktatója, Bartók Blanka emlékeztetett, hogy a klímaváltozásért felelős széndioxid-molekula legalább húsz évig a légkörben marad. Hozzátette, az óceánok vize, amely elnyeli az üvegházhatású gázok egy részét, visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett, gyors ütemben melegedik és savasodik. Akár 1-2 fokos változás is egész élővilágokat pusztíthat ki, a vízi rendszer kimondottan érzékeny a változásokra.

A klímakutató emlékeztetett, mi is tehetünk az ellen, hogy a változások ne vezessenek az élethez szükséges feltételek leépüléséhez azzal, hogy megmérjük az ökológiai lábnyomunk és például tömegközlekedéssel, visszafogottabb energiafelhasználással csökkentjük azt. Hozzátette, egyértelművé vált, hogy minél hamarabb meg kell változtatnunk az üvegházhatású gázkibocsátásra alapuló gazdasági berendezkedést.

Riporter: Oborocea Mónika

Nyitókép: Guillaume Falco fotója a Pexels oldaláról

Szerkesztő: kristalybea, 2021 augusztus 23, 10:38

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak