Élő Kolozsvári Rádió

Kampány indult a közösségi médiában a gyűlölet ellen

#Együtt a gyűlölet ellen – Uniti contra urii. Ezzel a jelszóval indított kampányt a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala a közösségi médiában. Az utóbbi napokban-hetekben közéleti személyiségek, művészek és politikusok tették közzé fotóikat a felirattal.

A Temesvári Televízió magyar adásának szerkesztője, Keresztes Péter is csatlakozott a kezdeményezéshez, és döntéséről közleményt is kiadott. Erre késztették a Facebookon közzétett televíziós produkcióira érkezett hozzászólások is, de – mint mondta –, arra is fontosnak tartotta felhívni a figyelmet, hogy a hatályos törvények szerint, a gyűlöletbeszéd az online felületeken ugyanúgy büntetendő, mint ha a élőszóban hangzana el.

„A TVR Temesvár Facebook és Youtube oldalán a a Körkép a végekről egyenértékű bármelyik másik műsorral: vizuális tartalomként jelenik meg a felhasználóknak. A reakciókból, hozzászólásokból, megosztásokból kiderül, hogy nagyon sok román nézője lett a magyar nyelvű adásnak. Hosszú elemzés tárgya lehet kideríteni, hogy ki miért (nem) nézi meg az egyes riportokat, azonban az biztos, hogy olyan emberek is megindítják a videókat, akik nem magyar tartalmat keresnek a világhálón. Néhányan szóvá is teszik nemtetszésüket, kérdőre vonják a műsor jogosultságát, a magyar nyelv használatát a Román Televízióban, vagy csak egész egyszerűen alpári stílusban uszítanak a magyar közösség ellen” – áll a közleményben.

Keresztes Péterrel Rácz Éva beszélgetett.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 július 10, 15:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak