Élő Kolozsvári Rádió

Gondoskodással, lélekkel, sok jó emberrel épült-szépült – 5 éves a Mesekuckó

„Kolozsvár egy jó hely, sok jó emberrel, aki tud jót tenni! Megérdemeljük!” – hirdeti a Mesekuckó nevű közösségi könyvkölcsönző, amely idén ünnepli ötödik születésnapját.

Az ötletgazda, a kezdeményezés szíve-lelke Brem Imecs Ágnes könyvtáros, a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár munkatársa, aki lelkesen, elhivatottan és szakértelemmel egyengeti a Mesekuckó lépéseit, és terelgeti, jó tanácsokkal látja el azokat a szülőket is, akik a modern világ kihívásai közepette olvasó embereket szeretnének nevelni csemetéikből. Közben egy igazán színes csapat is verbuválódott Kolozsváron, amelynek tagjai, ha találkoznak, az időjárás viszontagságai helyett az olvasmányélményeikről társaloghatnak első körben, és talán hosszú perceken, órákon keresztül…

A Mesekuckó teljesen ingyenes szolgáltatás, Brem Ágnes és családja többhónapos gondolkodás, tervezés után 2016-ban döntött az önkéntes alapon működő forma mellett. Öt év alatt több mint 500 család csatlakozott a Mesekuckó nagy csapatához, közülük 250-300 család aktív részese folyamatosan. Ez idő alatt 21 ezernél is több kölcsönzést bonyolítottak le, és a gyűjteményben olyan kötetek is vannak, amelyek évente 30-szor cseréltek gazdát, például a Berg Judit-féle Maszat-könyvek.

Adománnyal, az örökbefogadási programon keresztül, vagy pedig önkéntes munkával lehet támogatni a Mesekuckót, meg persze azáltal, hogy csatlakoznak hozzá az érdeklődők, akik ezt a lelkületet szeretnék megtapasztalni.

Amikor a Könyvhéten szétnéztem, nagyon büszke voltam a Mesekuckóra és a kis közösségünkre; a Berg Judittal szervezett közönségtalálkozón például ott láttam a sok kis mesekuckósomat, majd a kedvenc könyvükkel álltak sorba, hogy autogramot kérjenek s találkozzanak a kedvenc írójukkal…

A könyvek több mint fele örökbefogadott könyvként került be a gyűjteménybe, ami azt jelenti, hogy a tagok egyik-másika megvásárolta azokat a Mesekuckónak. Ez is mutatja, hogy szép nagy közösség szerveződött a kezdeményezés mögött. Ha idén méltó módon megünnepelhetnék az ötödik születésnapot, valószínűleg nagy térre lenne szükségük.

Örülök, hogy ezt a közösséget fel tudtuk építeni, de ebben sokunk munkája van benne. Kicsit mindenki hozzátette, amit tudott: az ötleteket, a kéthetente egy fuvart, vagy egy ajánlást, egy jó tanácsot a megfelelő pillanatban.

Brem Ágnesék családjában nagyon aktívan jelen van a Mesekuckó: a gyerekek időnként megemlítik, hogy majd egyszer, ha úgy alakul, akár ők is átvehetik a működtetését. Édesanyjuk azt mondja: jó példa is lehet nekik, hogy nem pénzzel működteti ezt a dolgot, hanem idővel, gondoskodással, odafigyeléssel – megtapasztalhatják ezáltal ők is, „hogy lehet valami nagyon vagányat kialakítani a közösségben, hogy az ember közben kicsit a lelkét is mellé teszi”.

Arcél című műsorunk meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

A Mesekuckóhoz a kezdeményezés honlapján  és Facebook-oldalán is lehet csatlakozni.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 június 18, 20:20 / actualizat: 2021 június 19, 13:04

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Arcél csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben
Arcél péntek, 2025 július 112025 július 11, 08:28

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben

A székelyudvarhelyi Dávid Botond olyan világot álmodott, amelyben jól megférnek egymás mellett a különböző népek, nemzetiségek. GeoFolk...

Emberek viseletben – gondolatok, álmok, mosolyok a GeoFolk projektben
„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”
Arcél péntek, 2025 június 132025 június 13, 12:46

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”

Júdás szerepében Szemenyei János Artisjus-díjas magyarországi színész, énekes, zeneszerző lépett színpadra június 12-én a Kolozsvári...

„Mindig is inspirált, ha egyszerre különböző dolgokkal foglalkozhatok”
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Arcél csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Arcél péntek, 2025 április 182025 április 18, 07:13

Most már csak az a kérdés… – avagy mit gondolnak a végzős teatrológusok?

A harmadéves színis diákok április 8-án a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, majd három nappal később a kolozsvári Planetárium...

Most már csak az a kérdés… – avagy mit gondolnak a végzős teatrológusok?
Arcél csütörtök, 2025 március 202025 március 20, 15:40

Órásmesterek a Bolyai utcából

Precíz munka és odafigyelés, türelem, műszaki tudás, kézügyesség – mind-mind kifejezetten fontos egy órásmester esetében. Marosán...

Órásmesterek a Bolyai utcából
Arcél csütörtök, 2025 március 62025 március 6, 14:53

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve

A Székelyföldi Legendárium rajzfilmstúdiója gyakorlatilag egy kőhajításnyira van a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírjától, a Mini...

Legendárium-világ lelke – a székely rajzfilmek 10 éve
Arcél csütörtök, 2025 február 62025 február 6, 17:19

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk

Izgalmas időszak volt a kilencvenes évek tudományos szempontból, ilyenként a csíkszeredai Nagy Péternek itt is bőven volt miről mesélnie....

Meghódítjuk az univerzumot is – a ’90-es évek és napjaink tudományában sétálunk