Élő Kolozsvári Rádió

Mi következik a Batthyáneum visszaszolgáltatásának elutasítása után?

Már csak Strasbourgba folyamodhat jogorvoslatért a gyulafehérvári római katolikus érsekség: jogerősen elutasította a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a romániai legfelsőbb bíróság.

Fotó: Román Nemzeti Könyvtár/Facebook

Az ítélet értelmében nem kapja vissza az egyház a könyvtárat, sem a műemléképületet, sem a páratlan könyvgyűjteményt, így például a 800-ban írt Codex Aureust, az Aranykódexet sem. A 65 ezer kötetes könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. Nem lehet figyelmen kívül hagyni nyilvánvaló történelmi tényeket – érvelt Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogásza. Az alapító Batthyányi Ignác püspök végrendeletileg az egyházra és az erdélyi provinciára hagyta a gyűjteményt, ezt figyelembe kellett volna venni a jogász szerint.

Komáromi Attilát Szilágyi Szabolcs kérdezte.

„Mi ezt kifejtettük a tárgyalás során is, hogy az erdélyi provinciát rosszul értelmezik. Ilyen, hogy erdélyi provincia, nem létezett jogilag. Az erdélyi provinciát a püspök, azt az egyházmegyére értette, mert a provincia tulajdonképpen az egyházmegyét fedte”

– mondta rádiónknak Komáromi Attila.

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű államosított ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszakértek a román államtól. A strasbourgi bíróság 2012-ben már bírság kifizetésére kötelezte a román államot, amiért 14 évig húzta a Batthyáneum restitúciós kérelmének az elbírálását – idézi fel az MTI. Az épületet és a benne lévő gyűjteményt a kormány 1998-ban sürgősségi rendelettel szolgáltatta vissza az egyháznak. A kormányrendeletet a parlament 2002-ben törvényerőre emelte. A jogszabály tételesen rendelkezik a Batthyáneum és más ingatlanok visszaszolgáltatásáról, de az állam a restitúciót azóta sem hajtotta végre.

A restitúciós bizottság végül 2015 novemberében elutasította az egyház visszaszolgáltatási kérelmét. Ezt a határozatot támadta meg az érsekség a Gyulafehérvári Táblabíróságon, majd az ott 2018 júliusában kimondott elutasító ítélet után a legfelsőbb bíróságon.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 27, 17:17

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak