Élő Kolozsvári Rádió

„Amíg van csíksomlyói Szűzanyánk, addig megmaradásunk és jövőnk is lesz”

„A gyimesbükkiek is szeretettel ragaszkodnak a csíksomlyói Szűzanyához, erről pedig már 1949 pünkösd szombatján is tanúságot tettek, amikor a nyeregben egy szívvel-lélekkel haladtak Márton Áronnal, a lóháton bevonuló főpásztorral. Emiatt sem kellett sokat gondolkodnom, hogy elfogadjam-e a felkérést” – nyilatkozta rádiónknak Salamon József gyimesbükki plébános, a csíksomlyói búcsús szentmise szónoka.

Kép forrása: romkat.ro

A moldvai származású csángómagyar pap Lujzikalagorban született 1963. március 4-én. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, ott végezte a nyolc osztályt, majd a líceum első két osztályát Kézdivásárhelyen, a mostani kantai Nagy Mózes Líceumban. Líceumi tanulmányait Gyulafehérváron, a kántoriskolában folytatta, ott érettségizett. Az akkoriban kötelező sorkatonai szolgálat után Gyulafehérváron végezte teológiai tanulmányait, 1982. november 4-től egy év megszakítással, majd folytatta, és 1989. június 25-én szentelte pappá Jakab Antal püspök. Jelmondata a 15(16). zsoltárból való: „Oltalmazz engem, Istenem, mert én benned bízom.”

Papi szolgálatát Salamon József Ditróban kezdte, majd 1990 és 1995 között Szászrégenben, 1995 és 1997 között Óradnán, 1997 és 2004 között Gyergyóhodoson és Galócáson, azóta pedig Gyimesbükkben teljesít szolgálatot.

Lukács evangélista könyvéből való az idei búcsú mottója: „A Magasságbeli ereje borít be árnyékával”.

Isten a végtelen szeretet, és nekünk ezt a szeretetet kell megtalálnunk. A Boldogságos Szűz Mária anyaságán keresztül ezt a legcsodálatosabb utat mutatta, mutatja ma is székely népünknek, nemzetünknek. Addig, amíg van édesanyánk, csíksomlyói Szűzanyánk, addig megmaradásunk és jövőnk is lesz, lesz jövője Moldvának is. Ha leválunk vagy leválasztanak róla, akkor árvábbak leszünk.

A beszélgetés visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 május 20, 15:38

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak