Élő Kolozsvári Rádió

Újraépítenék a Jósika-birtok gloriettjét a magyarfenesiek

Megvásárolni egy dombot? Első hallásra ez kissé meredek, mint a Kolozs megyei Magyarfenes fölé emelkedő Csicsal-tető.

Kép: Legyen újra miénk Csicsal tető Facebook-oldal

A Pro Magyarfenes Egyesület mégis úgy döntött, felkutatja a dombon lévő területek tulajdonosait, megveszi a dombot, hogy az a falué legyen, és újból felépíti a tetőn a gloriettet, a kilátót, amely a 19. század elején díszítette a domb tetejét, Jósika-család akkori birtokán. Szombaton ezért önkéntes adománygyűjtők járták a falut.

A Csicsal-tetőt minden magyarfenesi magáénak érzi, gyerekként ott szánkózott, fiatalként ott kirándult, legalább egyszer minden falubéli, vagy odalátogató, kiment a tetőre, hogy onnan, fentről szemlélje a festői tájat, a völgyben nyújtózó falut és a felette őrködő hegyeket, középen a Vigyázóval. Mint annak idején Báró Jósika Miklós, az Abafi írója, a magyar történelmi regény úttörője tette, aki a domb aljában lévő, ma már nem létező Jósika-kastélyban, nagyszüleinél nevelkedett. Vagy mint Balázs Péter festőművész, a falu szülöttje, kinek tájképeit szintén az innen, fentről látható vidék ihlette.

A falu embere annyira magáénak tudja a dombot, hogy sokan csak most, a gyűjtés során szembesültek azzal, hogy az nem a faluközösségé, hanem a rajta lévő földterületek magántulajdonban vannak. Az ötlet, hogy a falu megvásárolja a dombot, és rajta újra felépítse a legendás, boltíves gloriettet, nem új, évek óta érlelődik – mondta a Pro Magyarfenes Egyesület elnöke, Kun Tibor.

Egy dombot megvásárolni nem kis dolog, még a magyarfenesieknek sem. A projekt teljes költsége 40 ezer euró, tudtuk meg László Béla kezdeményezőtől, önkéntes adománygyűjtőtől.

Bárdos Mária összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 12, 10:48

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak