Élő Kolozsvári Rádió

A tanév közbeni kiszámíthatóság fontosabb, mint az, hogy hányadikán kezdődik

A tanév kezdődjön szeptember elsején, és térjenek vissza az évharmadokhoz – hangzik az újabb tanügyminiszteri javaslat.

A minisztérium asztalára nemrég érkezett egy javaslatcsomag, amelyben diákszervezetek, szülői szervezetek és más, tanügyben érintett és érdekelt szervezetek javaslatokat tesznek az oktatás javítására.

Az érintett szervezetek kiszámíthatóságot kértek a tanügyminisztertől, valamint az európai normákhoz való felzárkózást, kiemelve azt, hogy Romániában az egyik legrövidebb, ugyanakkor legsűrűbb is a tanév. Rámutattak, hogy mindössze 165 napot járnak a gyerekek iskolába, míg máshol az átlag 170-180 nap. Ennek megfelelően a funkcionális analfabetizmus is nálunk a legmagasabb Európában.

A szervezetek javasolták továbbá azt is, hogy a nyári vakáció folyamán tartsanak felzárkóztató iskolai tevékenységeket, miután az utóbbi egy évben sok diáknak nem volt lehetősége érdemben tanulni.

A beadványt és javaslatcsomagot összeállítók között volt a Magyar Szülők Szövetsége is. Csíky Csengele elnök azt mondja, a tanügyminiszter már megint elhamarkodta a dolgot azzal a kijelentéssel, hogy szeptember elsején kezdődne a tanév és ismét hármas tagolású lenne, hiszen a legfontosabb javaslatra nem reagált: arra, hogy menet közben ne módosítsák a tanév szerkezetét. A beadvány tulajdonképpen reakcióként született arra, hogy bevezették a tavaszi kényszervakációt és meghosszabbították egy héttel a tanévet, ezzel menet közbeni módosításokat hajtva végre.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2021 április 12, 16:02

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak