Élő Kolozsvári Rádió

Román költeményt magyarul – versmondó vetélkedő középiskolásoknak

Még egy hétig lehet jelentkezni a Román műelemzések magyarul – középiskolásoknak elnevezésű Facebook-oldal magyar költészet napi versenyére.

A felhívásra IX–XII. osztályos diákok nevezhetnek egy általuk választott műfordítással, valamelyik román költő magyarra fordított művével. A főszervező, Berekméri Dalma, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum román szakos tanára rádiónknak elmondta: a vetélkedőt a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadóval együttműködve valósítják meg, ők a győztesek könyvnyereményeit biztosítják. Mivel a verseny egy létező könyv Facebook-oldalán zajlik, gyakorlatilag megkövetelte ezt a fajta kettősséget: az oldal is párhuzamba állítja a magyar és a román irodalmat és kultúrát.

Az eddig beküldött versvideók elég széles skálán mozognak, szerepelnek köztük romantikus alkotások, szimbolista versek is, de a kortárs irodalom remekeiből is választottak a diákok. Népszerű költők – Mihai Eminescu, George Bacovia stb. – mellett kevésbé ismert nevek is megtalálhatók a mezőnyben, amilyen Andrei Fischof vagy Ioana Crăciunescu. A magyar műfordítók között pedig ott szerepel Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Majtényi Erik és Szőcs Géza, úgyhogy már most izgalmasnak ígérkezik a vetélkedő.

A videókat március 27-én feltöltik majd a Facebook-oldalra, ahol április 9-ig lehet lájkolni/tetszikelni. Közben a versmondásokat szakmai zsűri is értékeli, tagja enne a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház egyik legnépszerűbb színésznője, a kolozsvári BBTE egyik végzős színészhallgatója, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem egyik harmadéves hallgatója, a Marosvásárhelyi Rádió egyik műsorvezetője és egy székelyudvarhelyi magyar szakos tanárnő.

Április 11-án hirdetnek majd eredményt, a zsűri díja mellett közönségdíjat és különdíjat is osztanak.

Berekméri Dalma kifejtette: ha arra törekedtek volna, hogy minél több diák jelentkezzen, valószínűleg az általános iskolásokat kellett volna megcélozniuk, ez a korosztály jobban lelkesedik a versmondás iránt. Tapasztalatai szerint középiskolában már lankad ez a lelkesedés, ennek egyik oka lehet a kamaszodás, amikor az ember úgy érzi, ciki verset mondani.

Talán az a téveszme is hozzájárul ehhez, hogy azt hisszük, a vers a csillagos ég alatt ábrándozó lánynak szóló könnyű műfaj, holott ez egyáltalán nem így van. Ami engem illet, kicsit veszélyben érzem az irodalmat, féltem a költészetet. De nem abban az értelemben, hogy ne lennének jó kortárs íróink, költőink, hiszen a magyar és a román irodalomban egyaránt vannak. Viszont azt tapasztalom, hogy a középiskolában kicsit a tudomány irányába tart az irodalom, a különbnél különb vizsgakritériumok elfeledtetik velünk, hogy tulajdonképpen egy művészeti ágazattal állunk szemben, és nem csupán egy vizsgatantárggyal vagy leckével.

A Berekméri Dalmával folytatott beszélgetés visszahallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 19, 17:34

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak