Élő Kolozsvári Rádió

Bemutatták az európai vakcinaútlevél tervét

Bejelentette szerdán az Európai Bizottság a vakcinaútlevélre vonatkozó terveit

Az okmány elvileg az európai állampolgárok EU-n belüli utazását segíti majd. Nemcsak a turizmust szolgálná, hanem például azoknak is fontos lenne, akik munkaügyben ingáznak határon túlra. Tehát az unión belüli szabad mozgást segítené, de valószínű, hogy például fesztiválokon is használják majd ezeket.

A javaslat szerint az uniós igazolásrt papíralapon és digitális formában is el lehet majd érni, és mindkét esetben egy QR-kódot tartalmaz majd, amit a hátárátlépéskor kell felmutatni. A dokumentum ingyenes lesz, és az adott tagállam hivatalos nyelvei mellett angolul is kiállítják majd – írja a hvg.hu. A tagállamok szabadon dönthetik el, milyen feltételekkel engedik be a területükre az uniós igazolással rendelkezőket, de azt az Európai Bizottság elvárja tőlük, hogy azonos szabályokat támasszanak mindenki felé, akinek ilyen igazolása van, tekintet nélkül arra, melyik országból érkezik. Kivételt csak azokkal lehet tenni, akik nem az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyzett oltást – vagyis a jelenlegi állás szerint Moderna, AstraZeneca, Pfizer vagy Jonhson&Jonhson vakcinát – kaptak – idézi még a cikk.

Jakab István, az Európai Bizottság bukaresti képviseletének megbízott vezetője rádiónknak a tervezet bemutatása előtt elmondta, hogy a digitális platformra az oltás meglétét lehet majd feltölteni, hanem a negatív teszteredményt vagy az azt igazoló papírt is, hogy átestünk már a fertőzésen. Ezt azért így tervezik, hogy ne diszkriminálják azokat, akik még nem jutottak hozzá az oltáshoz.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 17, 15:29

Etichete:
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak