Élő Kolozsvári Rádió

Csíky András Kossuth-díjas

Kossuth-díjat kap Csíky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja. A Jászai Mari-díjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja is szerepel a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kihirdetett Kossuth-díjas kitüntetettek között.

A Kossuth-díj indoklása szerint Csíky András Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az erdélyi magyar színházművészetben művészként és tanárként betöltött jelentős szerepe, valamint a magyar, illetve a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott megrendítő alakításai elismeréseként kapja a díjat.

A Doktor Faustus tragikus históriájában

Csíky András 1953-ban alapítója volt a Nagybányai Állami Színháznak. A magyar társulat néhány év múlva Szatmárnémetibe költözött, Csíky András színházigazgató lett. 1977-től játszott a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Harag György egyik legendás rendezésében, az Éjjeli menedékhelyben a Bárót alakította.

Csíky András az 1990-es években a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, a kolozsvári színi tanára volt. 2008 óta nem vállalt fellépést. Abban az évben, a Prospero könyvek sorozatban jelent meg Köllő Katalin róla szóló kötete. Az összeállításunkban szereplő interjúrészletek ezen a bemutatón készültek.

A színművész 2001-ben Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott. 2020-ban neki ítélték a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját és a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat, a Magyar Művészeti Akadémia pedig a Színházművészeti-díjjal tüntette ki. Csíky András a kolozsvári színház örökös tagja.

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 március 16, 15:17

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak