Élő Kolozsvári Rádió

Tesztarányos fertőzöttségi rátát kérnek polgármesterek – megoldható lenne?

Temesvár és Kolozsvár után Gyulafehérvár polgármestere is nehezményezi, hogy padlón a város gazdasága, mert a sok elvégzett teszt miatt folyamatosan vörös zónába kerül a város, így zárva marad minden.

Gabriel Pleşa gyulafehérvári polgármester szerint egyenesen nevetséges az, hogy zöld forgatókönyvvel „jutalmazzák” a keveset tesztelő városokat, a sokat tesztelőket pedig bezárással „büntetik”.

Néhány héttel ezelőtt Temesvár polgármestere, Dominic Fritz, aztán Emil Boc kolozsvári városvezető is felszólalt az ügyben. Utóbbi szerint ha a helyzet még sokáig tart, padlóra kerül Kolozsvár gazdasága. Vörös besorolás alatt ugyanis zárva maradnak a kulturális intézmények, a vendéglátóipari egységek benti terei és a végzős diákok is otthonról tanulnak.

Emil Boc szerint Kolozsvár saját sikerének let az áldozata, és szerinte az elvégzett tesztek számának arányában kellene kiszámolni a fertőzöttségi rátát. Az egészségügyi minisztériumból érkezett ugyan válasz a felvetésre, de az inkább vállonveregetés számba ment: nagyjából azt írták, hogy a sok tesztelés kifejezetten jó, mert a valós értékeket tükrözi, és máshol is így kellene tenni.

Az elöljárók szerint másként, igazságosabban kellene számolni De vajon van-e megoldás és igaza van-e a polgármestereknek abban, hogy változtatni kellene az algoritmuson? Jogos-e a polgármesterek háborgása? – kérdeztük László Attila szenátort, az RMDSZ egészségügyi szakpolitikusát.

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 24, 13:58

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak