Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: a repülő autóé a jövő?

Nemrég engedélyezték a repülő autókat az EU-ban. Erről beszélgetett Furdek Tamás mérnökkel Mihály István.

A mindent alaposan felülíró koronavírus-járvány újabb és újabb fejleményei miatt, azok árnyékában szinte elsikkadt tavaly késő ősszel a hírügynökségi jelentés, miszerint engedélyezték a repülő autók használatát az Európai Unióban. Több cég már megkezdte, illetve rövidesen elkezdi a (sorozat)gyártást. A legélelmesebb vállalat ennek is elébe ment, tulajdonképpen már 2018-ban előrendelhető volt a világ első repülő autója.

Repülő autó. Kép forrása: en.wikipedia.org

Mit jelent(het) mindez a gyakorlatban, s hogyan értékelhetjük ezt a lépést, milyen hatással lehet életmódunkra, mindennapjainkra? Mikortól közlekedhetnek, milyen engedéllyel, jogosítvánnyal kel rendelkeznie a vezetőnek?

Mikor jelentek meg az első repülő autók, föld-levegő járművek?

Hogyan működik ez a kettős üzemmódú autó? Milyen problémákat kell még megoldani a fejlesztő mérnököknek, milyen irányban haladhat a fejlesztés?

Mennyire veszélyes az ilyen jármű az utasai számára, illetve a „lentiekre”? Környezetvédelmi szempontból hogyan értékelhetjük, mennyire szennyező? Mekkora (lesz) a fogyasztása, gazdaságos-e? Elképzelhető-e, hogy a városok utcái fölött is engedélyezzék ezen autók közlekedését, vagy csak reptereken szállhatnak fel (és le)? Vajon elképzelhető, hogy a közeljövőben lesz „repülő taxi”, amely a város bizonyos pontjain felveszi utasait s elviszi más városokba vagy a hegyekbe?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről folytattam „magasröptű”, de nem szenzációhajhász, nem a sci-fi világába „elszállt” beszélgetést Furdek Tamás mérnökkel a Sajtóklubban. Mielőtt még rohannának repülő autót rendelni, kérem, a lejátszóra kattintva hallgassák meg a február 22-i, hétfő délutáni élő műsor rövidített, szerkesztett változatát.

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2021 február 23, 12:58

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak