Élő Kolozsvári Rádió

Orbán Viktor: a győztes pártnak gratuláltam

Elismerte a vereséget a választáson a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor: a győztes pártnak gratuláltam
Foto: Képernyőmentés a közvetítésből

Szerkesztő: Sebők Tímea, 2026 április 12, 23:31

„A választási eredmény bár még nem teljes, érthető és világos: a választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű, a kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes pártnak gratuláltam” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap Budapesten.

A kormányfő azt mondta: soha ennyien és soha ennyit nem dolgoztak egyetlen választási kampányban sem. Van is ennek látszatja, hiszen 2,5 millió szavazót sikerült összegyűjtenünk, „2,5 millió ember bízott bennünk a mai napon is” – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette, különösen köszöni a határon túlról érkezett elsöprő erejű támogatást. „Üzenjük a határon túlra, hogy ránk a jövőben is számíthattok” – mondta.

A feladat, amely előttünk áll, világos: a kormányzás súlya nem nyomja a vállunkat, ezért most az a dolgunk, hogy a közösségeinket megerősítsük. Két és fél millió szavazó bízott bennünk, üzenjük meg nekik, hogy soha nem fogjuk őket cserben hagyni – mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett: több mint harminc év alatt nehéz és könnyű, szép és szomorú éveket is megéltek együtt. „De egy dolgot mindenki tudhat itt, ebben a teremben és az egész országban: mi nem adjuk fel. Soha, soha, soha, de soha nem adjuk fel!” – hangoztatta. Hozzátette, hogy a következő napok a „sebek gyógyításáról” szólnak, de aztán újraindul a munka, és ebben a munkában mindenkire, mind a 2 millió 500 ezer szavazójukra számít.

mti

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 42026 szeptember 4, 13:30

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron

Kolozsvár Önkormányzata a mai tanácsülésen döntést hozott a szerencsejáték-termek működésének betiltásáról a város teljes...

Betiltják a szerencsejáték-termek működését Kolozsváron
Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek szerda, 2026 szeptember 22026 szeptember 2, 17:13

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a PNL és az USR a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt. A két párt...

Cătălin Drulă magyarul bírálta az RMDSZ-t, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe kerültek
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 09:42

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet

Kelemen Hunor szerint „rossz törvénytervezetet” akkor sem szabad elfogadni, „ha szorít a határidő, és akkor sem, ha a...

Kelemen Hunor: nem szabad elfogadni rossz törvénytervezetet
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 14:35

Ezért volt bűz megint Kolozsváron

Ma szörnyű szag terjengett Kolozsvár több negyedében. A Környezetvédelmi Őrség szerint a bűz ezúttal a Kolozsvár és Torda közelében...

Ezért volt bűz megint Kolozsváron
Hírek csütörtök, 2026 augusztus 132026 augusztus 13, 12:08

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára

Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára – közölte az...

Új szabályok az EU-ból származó termékek behozatalára
Hírek szerda, 2026 augusztus 122026 augusztus 12, 10:09

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre

A közalkalmazotti bértörvény tervezetét előzetes politikai megállapodás alapján kellene megvitatni és megszavazni a parlamentben –...

Kelemen Hunor: nem lehet tudni, honnan lesz pénz a béremelésekre