Élő Kolozsvári Rádió

A kárpátaljai magyarok helyzetének javítását kéri az Európai Parlament

A kisebbségek helyzete kapcsán nem tett előrelépést Ukrajna – állapítják meg az Európai Unió – Ukrajna közötti társulási megállapodás végrehajtásáról szóló jelentésben.

A jelentést az Európai Parlament nagy többséggel fogadta el szerda este.

Vincze Loránt, az RMSZ európai parlamenti képviselője szerint a társulási megállapodás végrehajtása során készített jelentések jó alkalmak arra, hogy a problémás helyzetekre az EP közvetlenül felhívja a figyelmet. „A kárpátaljai magyarságot ért támadások, az oktatási és a nyelvhasználati törvény kedvezőtlen módosítása, a magyar parlamenti képviselő megválasztásának ellehetetlenítése, a Brenzovics László KMKSZ-elnöknél rendezett házkutatás, a szélsőséges alakulatok fenyegetése a magyar közösség vezetői ellen, legutóbb Bocskor Andrea EP-képviselő halállistára helyezése mind-mind okot jelentenek arra, hogy az EU követelje Ukrajnától nemzetközi kötelezettségeinek betartását. A Parlament jelentése ezt most nyomatékosan megtette, az Európai Bizottságon lesz a sor, hogy a tárgyalások során ezt számon kérje a kijevi vezetéstől” – mondta Vincze Loránt.

Az Európai Parlament felkéri az ukrán hatóságokat, hogy az államnyelv támogatásáról szóló jogszabály végrehajtásakor tartsák tiszteletben a kisebbségi közösségek azon jogát, hogy saját nyelvüket ápolják és használják, valamint hogy a nemzeti kisebbségeket, nyelveiket és az oktatáshoz való jogukat a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vegyék.

Vincze Loránt EP-képviselőt Szilágyi Szabolcs kérdezte.

Szerkesztő: kristalybea, 2021 február 11, 15:23

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak