Élő Kolozsvári Rádió

Fogyasztóvédelem: csak óvatosan a téli leárazásokkal!

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság azt tanácsolja, hogy legyünk óvatosak a leárazott termékek, illetve a hamis kedvezmények gyanúja esetén.

A Hatóság igazgatója a téli leárazások ideje alatt arra biztatja az embereket, hogy kérjenek több információt adott termékekről, ha bizalmatlanok az értékesítési kampánnyal szemben.

Az igazgató elmondta: a fogyasztóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy az abszolút vagy százalékos értékben kifejezett minden árcsökkentést az üzleteknek láthatóvá és egyértelművé kell tenniük a vásárlók számára az összes azonos termék vagy termékcsoport esetében. Ezt vagy úgy teszik, hogy az előző árat áthúzva mellette feltüntetik az új árat, vagy régi ár, illetve új ár fogalmakkal teszik egyértelművé a kedvezmény mértékét. Ezek mellett a promóciós árat kifejezhetik százalékos arány formájában, amelynek a korábbi lecserélt ár mellett kell megjelennie függetlenül az árcsökkentés típusától.

Bármilyen kedvezményhullámot előzetes hirdetésnek kell megelőznie, amely tartalmazza az akció kezdési dátumát és teljes időtartamát, illetve a leárazás típusát, amely lehet értékesítés, árúkisöprés vagy kedvezmény – tette hozzá Paul Anghel.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízottja azt is elmondta, hogy amikor egy ajánlat már elérhető, a fogyasztókat tájékoztatni kell annak érvényességi idejéről vagy arról, hogy a kedvezmény csak a rendelkezésre álló készlet erejéig tart. Vásárláskor a fogyasztóknak ellenőrizniük kell, hogy az ajánlat továbbra is érvényes-e, és a meghirdetett árcsökkentés megegyezik-e a valódival. A nagy üzletekben ez a vonalkódolvasók segítségével lehetséges vagy otthon is, hogy az üzletben megjelenített ár szerepel-e a számlán.

Az elmúlt években ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság az évnek különösen ebben a szakaszában tapasztalt sorozatos visszaéléseket az üzletek részéről. Több esetben az akciókat félreérthető formában hirdették meg, az 50 százalékos árcsökkentés behirdetése után egy üzeltben az ellenőrzés időpontjában egy termékre sem volt érvényes hasonló mértékű árleszállítás. Emellett pedig anélkül is meghirdettek promóciós kedvezményeket, hogy meghatározták volna azokat a termékeket, amelyekre az árcsökkentések érvényesek. A hatóság igazgatója további visszaéléseket is említett a lábbelik esetében. Elmondta: a 30, illetve 50 százalékos kedvezmények mértéke a valóságban csupán 29,17, illetve 49,06 százalékos volt.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság szerint tehát úgy védekezhetünk az átverések ellen a téli leárazások ideje alatt ha több információt kérünk adott termékekről, amennyiben bizalmatlanok vagyunk az értékesítési kampánnyal szemben.

Birtalan Albert összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2021 január 8, 11:01

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak