Élő Kolozsvári Rádió

Ünnepváró Magyarfülpösön – odafigyelést, szeretetet a csomagba, az őszinte mosolyokért!

Segítsünk mosolyt csalni a gyerekek arcára! Ez a jelmondata a Maszol által indított cipősdoboz-akciónak. Ady István magyarfülpösi református lelkipásztorral, a Szivárvány Alapítvány vezetőjével beszélgettünk.

A koronavírus-járvány minden területet megtépázott – az emberek a saját bőrükön érzik a megszorításokat –, de különösen nehéz a helyzetük azoknak, akik korábban is mélyszegénységben éltek. A magyarfülpösi székhelyű Szivárvány Alapítvány 1999-ben jött létre, és több mint tíz éve igyekszik megkönnyíteni a nagyon nehéz körülmények között élő mezőségi szórványmagyarság mindennapjait, magyarként való megmaradásukban erősítve őket.

Ady István lelkipásztor kezdeményezésére 2001-ben sikerült újraindítani a faluban a magyar oktatást: mivel a régi iskola nagyon rossz állapotban van, az állami óvodának és iskolának azóta a Szivárvány Ház ad otthont. A tanítónők, óvónők bérét ugyan az állam fizeti, de a magyar tagozat működését illetően minden más költség az alapítványt terheli. 2009 óta a követelményeknek konyhával rendelkező bentlakásban fogadhatják a gyermekeket, időközben pedig, egy helyi vállalkozó hathatós támogatásával, Szászrégenben is sikerült megnyitniuk a bentlakást. A két szórványkollégiumban jelenleg 49 helyi és környékbeli gyermek lakik, akiknek az utaztatását is az alapítvány oldja meg.

Az előbbi évekhez képest mostanra jócskán megcsappant tájainkon az advent közeledtével induló cipősdoboz-akciók száma, holott Erdély-szerte rengetegen szorulnak segítségre. Ilyen körülmények között is örvendetes a Maszol.ro kezdeményezése, amelyet a Marosvásárhelyi Rádióval partnerségben bonyolítanak le, a Szivárvány Ház által gondviselt gyermekek megsegítésének szándékával.

Mit jelent az alapítvány munkatársai számára a jótékonykodás, az egymásra való odafigyelés? – elsőként ezt kérdeztük Ady István református lelkipásztortól, a Szivárvány Alapítvány megálmodójától, vezetőjétől.

Elsősorban jó érzéssel tölt el, hiszen mi ezt a munkát már húsz éve végezzük, viszont ritkán érezzük azt, hogy Erdély magyarsága az ügy mellé állna. Így ez az akció, amely beindult a Maszol kezdeményezésére, számomra azt jelenti, hogy talán ébredezik Erdély, ébredeznek az erdélyi magyarok, vállalkozók, és odafigyelnek azokra, akikre tényleg nagyon oda kellene figyelni: rászoruló gyermekekre, családokra.

Amíg a Szivárvány Házban lehetnek, hétfőtől péntekig, addig teljes erőnkből megpróbáltunk mosolyt varázsolni a gyermekek arcára. Rossz volt azt látni, hogy már csütörtökön elszomorodtak. Hat unoka nagyapjaként ahhoz vagyok hozzászokva, hogy az unokáim egyfolytában mosolyognak, itt pedig rossz volt azt látni, hogy a gyerekek némelyike nem szeretne hazamenni. Nekünk is nehéz volt őket hazavinni, és ők is nehéz szívvel tértek haza.

A szórványkollégiumok működtetését illetően Ady István kifejtette: szeretnének legalább egy évre előre tervezni, hogy azt mondhassák, rendelkezésre áll minden, ami szükséges a megfelelő körülmények megteremtéséhez. Sok mindenre kell ugyanis gondolniuk, öt ember fizetésének előteremtése mellett az éléskamra felszerelése, a közköltség a szállításról, a ruhák, gyógyszerek beszerzése…

A beszélgetés meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

A maszol.ro-n közzétett felhívás szerint a kollégium támogatására felajánlott gyerekcipőket, tartós élelmiszert, tisztálkodó-, tisztító- és fertőtlenítőszereket a következő gyűjtőpontokon adhatják át az érdeklődők:

– Kolozsváron a Maszol szerkesztőségében (Sólyom utca 24/A) – hétköznapokon 10 és 17 óra között

– Csíkszeredában az Aktív Közélet Egyesület székhelyén (Eminescu utca 2/A) – hétköznapokon 8 és 16 óra között

– Marosvásárhelyen a Divers Egyesület székhelyén (Avram Iancu utca 29.) – november 20-tól naponta 15 és 18 óra között.

Ady István szavaival élve a csomagokba elsősorban az embereknek, az adakozóknak a szeretete, a gondoskodása, az odafigyelése kerül bele. Ezen felül pedig nagyon hosszú a lista, hogy tárgyi vonatkozásban mi mindent lehet felajánlani. – A rádióhallgatók bizonyára tudják, hogy a gyerekeiknek, unokáiknak mire van szükségük. Hát ezek is pont olyan gyerekek, pont olyan unokák, csak éppen kevés az odafigyelés. Mi próbáljuk pótolni – fűzte hozzá.

Fotók forrása: szivarvany.ro

Szerkesztő: kristalybea, 2020 november 19, 15:21

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak