Élő Kolozsvári Rádió

Takó István: „fontos az interakció és a fiatalokkal való személyes kapcsolat”

Továbbra is fontosnak tartja az egyetemistákkal való személyes kapcsolat ápolását Takó István egyetemi lelkész, és igyekeznek ennek megtalálni a lehetőségeit is.

Többnyire Székelyudvarhelyről származó fiatalokból áll össze mostanság a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) zenecsoportja, amelynek tagjai egy időre elköszöntek tanulmányaik helyszínétől, Kolozsvártól. Az online oktatás miatt legtöbben otthonról is követhetik a kurzusokat, szemináriumokat, úgyhogy jobbnak látták hazatérni; esetükben egyfajta búcsúnak is beillett a vasárnap esti szentmise a Szentháromság/Piarista templomban.

„A szentmise után megpakoltunk egy nagy utánfutót, és hazaköltöztek; most már feladták azt a reményüket, hogy esetleg mégis változik valami, és maradhatnának Kolozsváron. Arra gondoltunk, hogy akkor tartsunk egy ilyen utolsó ifjúsági szentmisét, ahol ők végzik a zenei szolgálatot” – mondta rádiónknak Takó István plébános, egyetemi lelkész.

Ha a körülmények megengedik, természetesen ezután is lesznek ifjúsági misék vasárnap esténként a Piarista templomban, ezeket pedig a lelkészség Facebook-oldalán online is lehet követni.

A jelenlegi közhangulatról Takó István egyetemi lelkészt kérdeztük.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Képek: Gönczy Tamás

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 20, 14:08

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak