Élő Kolozsvári Rádió

Kedvező fogadtatása volt a Minority SafePacknek az EP-meghallgatáson

Pozitív volt a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés fogadtatása az Európai Parlament nyilvános meghallgatásán.

Fotó: Melanie Wenger/Európai Parlament

A felszólaló több mint negyven képviselő háromnegyede támogatásáról biztosította a kezdeményezést, és a jogalkotás beindítására biztatta az Európai Bizottságot. A leghangosabb ellenzők romániai EP-képviselők voltak. A román felszólalók továbbra is követték a kezdeményezést elutasító álláspontot, de ezúttal is magukra maradtak.

Fotó: Melanie Wenger/Európai Parlament

Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselő, a FUEN elnöke felszólalásában kifejtette: “Az elmúlt években az alapvető jogok és értékek egyre fontosabbá váltak. A kisebbségi jogok az alapvető jogok részét képezik, és európai értéket képviselnek. Ma itt az ideje ez alapján cselekedni. Az uniós politikák és finanszírozás révén támogathatjuk kisebbségeinket abban, hogy megbecsültnek, védettnek és egyenlőnek érezzék magukat” – idézi az RMDSZ közleménye.

Az EU Alapjogi Ügynöksége, az Európai Régiók Bizottsága, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, illetve az Európa Tanács Nyelvi Chartájanak képviselői egyaránt üdvözölték a kezdeményezést, amelyet fontosnak és támogatandónak neveztek.

Vincze Loránt nyilatkozott a Kolozsvári Rádiónak:

Fotó: RMDSZ

Az MSPI Polgári Kezdeményező Bizottságának nevében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke összegezte a meghallgatáson elhangzottakat. Az RMDSZ közleménye idézi: „A kisebbségek mindig hozzáadott értéket jelentenek egy tagállamban. Európának nem szabad erről lemondania, mert akkor önként mond le saját kulturális öröksége és sokszínűsége egy jelentős részéről. Bízunk abban, hogy a mai eszmecserével közelebb kerültünk a jogalkotáshoz, és megerősítettük mindazt, ami számunkra fontos.”

Kelemen Hunor nyilatkozata a Kolozsvári Rádiónak az alábbi lejátszóra kattintva meghallgatható:

 

Szilágyi Szabolcs összeállítása

Szerkesztő: kristalybea, 2020 október 16, 10:39

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak